Firenze 2011

.

-

FIRENZE 2011

-

 -

- 

                Az első nap délutánja 

-

Különleges esemény volt számunkra már maga az utazás is, hiszen az első alkalom, amikor repülővel érkeztünk Olaszországba. Pisában landoltunk, onnan vonattal könnyedén, átszállás nélkül jutottunk el Firenzébe. A szállásunkat sem volt nehéz megkeresni, csak át kellett mennünk a Santa Maria Novella téren, mert valahol ott volt, ahonnan a fenti kép készült. Nem mondom, hogy a legklasszabb szállás, amit eddig Olaszországban igénybe vettünk, de elhelyezkedését tekintve tökéletes volt, amúgy meg elfogadható..., és ami fontos, firenzei viszonylatban nagyon kedvező volt az ára.

-

-

Természetesen most is leginkább a képeim sorrendjére hagyatkozva tudom feleleveníteni a menetrendet, az emlékeket. Bizonyosan pontos menetrendem volt, és nem csak véletlenszerűen gondoltam ki a programjainkat. Nem emlékszem pontosan, hogy mikorra érkeztünk meg Firenzébe, de a szállásunk elfoglalása után gyorsan buszra szálltunk, és irány a Piazzale Michelangelo.
-

 -

-

Körülnéztünk előbb a téren, nézegettük a  várost..., ez mindig szinte a csoda kategória. De nem időztünk ott túl sokáig, a  férjem is nagy virágbolond, és még nem látta virágba borulva az íriszkertet. Természetesen  nekem sem volt ellenemre ez az újabb látogatás, de én kicsit csalatkoztam. A lemenő nap erős fényében fürdőző virágok nem olyan szépek, nem olyan finoman légiesek. Ráadásul nem igazán alkalmasak fényképre, hiszen az erős fénnyel megvilágított színek túl erősek, az árnyékos oldalon lévők pedig már túl sötétek. Persze azért próbálkoztam a gyönyörködéssel és a fényképezéssel is. Az sem tetszett, hogy madzagokkal elkerítették az ágyásokat, így már természetellenes volt a látvány. Lehet, hogy tényleg annyira fegyelmezetlenek az emberek, hogy erre szükség van?

  -

-

_

 Ezt az utolsó képet annak bizonyítására tettem ide, hogy úgy tűnik, a firenzeiek is tudják, hogy nem liliom az a bizonyos virág.

-

 

 - 
Nem időzhettünk túl sokat a hegyen, de arra éppen elég volt, hogy elhiggyük, hogy tényleg ott vagyunk ismét. A lemenő nap fényében ezúttal a Ponte alle Grazién keltünk át.
-

-

Annyi év távlatából azt gyanítom, reméltem, hogy talán még nyitva találjuk a templomot. De nem volt nyitva, amire korábbi emlékeim alapján számítottam is.  Pedig nagyon vágytam már egy szépen felújított, kopácsolásoktól mentes Santa Croce templomot látni, de ekkor nem sikerült. Később sem pont úgy sikerült, ahogyan elképzeltem, de ez jóval távolabbi történet.

 -

-

De egy kellemesen eltöltött vacsorázás után legalább láttunk valamit az esti Firenzéből is. Nem volt nagyon tartalmas ez a nap, de a fő, hogy Firenzében voltunk. Később úgyis lejártuk a lábunkat.

-

Második nap

-

 

-

Az én napom természetesen korábban kezdődött, mint a férjemé, hiszen semmire sem vágytam jobban évek óta, mint erre a reggeli sétára.A város most is csendes és majdnem üres, a látványok már-már megszokottak, de megunhatatlanok voltak. Piazza Santa Trinita..., a templom még zárva volt.

- 

-

Átsétáltam a Ponte Santa Trinitán, majd tovább az Oltrarnón a Ponte vecchióig. Csodálatos idő volt, de túl erősek voltak a kontrasztok ahhoz, hogy jó fényképeket lehessen csinálni az Arnóo felett. De a Ponte Vecchio még bezárt ajtajait jól szemügyre vehettem. Ahány, annyiféle.És persze élveztem a szépséget, a csendet, a nyugalmat.

-

-

Azért nem én voltam az egyetlen különc, aki már ott ténfergett a hídnál, de nem voltunk sokan, az biztos. 

-

 

-

A  szálláshoz visszavezető utamat is igyekeztem emlékezetessé tenni a magam számára, vannak helyszínek, épületek, amiket nem lehet megunni.

--

-
Szép lassan a középkorból átértem a reneszánszba, és ebben a reggeli pompájában is megcsodálhattam a Santa Maria Novella teret még a reggelink előtt.
-

 -

Museo della Casa Fiorentina Antica

Sok tervem volt erre a napra is, elsőre a szállásunkhoz legközelebb eső Palazzo Davanzatiba mentünk.

Jártunk már ott mindketten, én kétszer is, de nem volt kérdés, hogy bemenjünk-e újra. Pedig akkor még nem is tudtuk, hogy azóta jóval több lett benne a látnivaló.

Az épület építői és első lakói a Davizzik voltak, akik bizonyosan kelmefestéssel és kereskedéssel foglalkoztak. Erre utalnak a ház homlokzatán ma is látható vasrudak, amikre a vásznakat tették száradni. Tulajdonosváltás után a XVI. században költözött ide a gazdag Davanzati család. Az ő idejükben nagy gazdagság volt a házban, nagyon dekoratív volt az otthonuk, de a család kihalása után a ház sokáig üres volt, majd egy műkereskedő vette meg. Állítólag ő volt az, aki eladta a drága bútorzatot, és egy kevésbé értékessel helyettesítette. Később a városra maradt az épület, és elkezdtek benne kialakítani egy múzeumot. Ám a világháború alatt találat érte..., sokáig nem törődtek az épülettel. Miután megindult a helyreállítása folyamatosan bővül a látogatható helyiségek száma. Ezt mi magunk is tapasztaltuk, két új szoba is látogatható lett 2008 óta. Nekem, XXI. századi földi halandónak nagyon nagy élmény itt sétálgatni, és valamennyire elképzelni, milyen is lehetett az élet a régi időkben egy ilyen épületben

-

-

Nem tudom, hogy miért, de erről a talán első emeleti, de minden bizonnyal legnagyobb szobáról, mely azon a szinten az egész homlokzati részen végig húzódik, nem sok felvételt készítettem. Gondolom azért,mert korábban már fényképeztem eleget. Mérteit, berendezését most sajnos nem tudom megfelelően érzékeltetni, de a 2008-as bejegyzésemben már megtettem ezt. Feltehetően ez volt a nagy fogadószoba, ahol bálokat lehetett tartani, vagy esetlegesen haditerveket megbeszélni. Az ablakokon lévő eredeti masszív deszkázat utalhat arra, hogy olykor fokozott védelemre is szükség lehetett. Nagyon szép a helyiség díszes fa mennyezete, de az minden helyiségben nagyon szép.

-

 -

A falakat borító igen kellemes hatású festésből gyanítom, hogy ez egy olyan szoba lehetett, ahol nyáron hűsölni, télen melegedni gyűlt össze a család apraja, nagyja a hatalmas kandalló előtt. Talán itt is étkeztek. A mennyezet alatti sávban nincs történet, csak különböző fák képeit láthatjuk.

-

-

Az épület talán legérdekesebb szobája most ez a fenti nagy hálószoba. Igazán barátságos hangulata van a meleg színekkel festett falak által, és itt még történetet is láthatunk körben a mennyezet alatti sávban. Egy házasság története lehet ott képekben elmesélve, amiben van ármány és szerelem egyaránt. A bútorok, mint tudjuk, nem eredetiek, de a történetet elmesélő fríz bizonyosan eredeti. Persze csak remélni tudom, hogy még a Davanzati család idejéből való. Innen nyílik a legnagyobb toalett (bal alsó képen látható a bejárata).

 -

 -

Bevallom, nem emlékszem pontosan, de a képeim alapján legalább 3 toalett lehetett az épületben. A montázson jobbra lenn lévő volt minden bizonnyal a vendégek részére fenntartott a folyosón.

 -

-

Ez is valami nagy fogadószoba lehetett a felsőbb emeleten. Folyamatosan restaurálják az épületet, így lehet, hogy azóta már még több helyiség is látogatható. Az biztos, hogy ha Firenzében járnék, ismét beugranék ide azt remélve, hogy találok megint valami újat.

-

 -

A Palazzo Vecchio volt utunk következő célja. Nem a lehető legkézenfekvőbb úton közelítettük meg, hogy kis apró különlegességeket láthassunk az úton. Sajnos az SS. Apostoli templom akkor sem volt nyitva, de a séta érdekes volt.

-

 -

Valamikor régebben voltam már a Palazzo Vecchio  épületében, de a férjem is szerette volna látni..., na meg én is, mert reméltem, hogy majd kimehetek arra a titokzatos teraszra, amit pár évvel korábban kinéztem magamnak az utcáról! Na meg a torony is jó lett volna..., de akkor sajnos egyik vágyam sem teljesült. Ám alaposan bejártuk a bejárható helységeket, bizonyosan láttam új dolgokat is. Na meg legalább most már volt fényképezőgépem, amit sűrűn használtam is.

-

- 

Az "ötszázak terme" valóban hatalmas, ha jól emlékszem Savonarola idejében gyűlésezett itt az ötszázak tanácsa, akkor alakították ki ilyen hatalmassá a termet. A falakat felül végig Giorgio Vasari manierista festményei foglalják el híres, és természetesen győztes csatákról. Lentebb szobrok láthatóak, híresek és kevésbé híresek. Majdnem az egész épület díszítése Vasarinak és tanítványainak tervezése, munkája. Ha úgy tetszik, ez a palota a manierizmus mintapalotája.

-

 -

Liliomok terme, az ajtókeret a szobrokkal Giuliano da Maiano munkája, Érdekes, hogy itt van az eredeti Judit Holofernész fejével..., ez a szobor a szabadságharc jelképe, azé a szabadságharcé, amit a Mediciek hatalma ellen vívtak 1495-ben.

-

 -

A felső két képen Lorenzo Medici látható tudós barátainak  körében. Az alsó képeken I.Cosimo nagyherceg és felesége láthatóak díszesebbnél díszesebb mennyezet alatt.

 -

 -

Az ötszázak terme az emeletről, na meg "apróságok" innen, onnan.

-

 -

A toronyba vezető lépcső..., a képet úgy készítettem, hogy nem látszik a kötél, ami lezárta a felmenetelt. Tudom, hogy ma már látogatható. Az egyik legnagyobb vágyam, hogy oda felmehessek.

-

 

-

Sajnos nem találok rá adatot, de emlékeim szerint ez a felső szinten lévő szoba volt talán a priorok tanácskozó szobája valamikor, és a lépcsőn felmenve a legfőbb prior számára volt pihenésre lehetőség. A berendezése nagyon puritán, de érdekes, ás több nagyon értékes műkincs látható benne. Természetesen nagy élmény volt az egész épület, de azért láttam már Firenzében számomra izgalmasabb dolgokat is.
-
Nem volt elég arra a napra a csalódásból, nem volt elég, hogy nem mehettem ki a Palazzo Vecchio teraszára, nem mehettem fel a tornyába, de még az Orsanmichele emeletére sem jutottam fel. :-( Akkor tudtam meg, hogy csak hétfőn látogatható, és sajnos akkor éppen nem hétfő volt.
-

 -
Persze azért most is nagyon szép és érdekes volt a kis templom, nekem az egyik legkedvesebb Olaszországban. 
- 

-
És persze, ha már arra jártunk, az Arte della Lana homlokzatáról készíthető fotók  sem maradhattak ki a képeim sorából.

-
Piazza della Santissima Annunziata
-

 -

Régi vágyam volt az Innocenti múzeumának megtekintése is, na meg a férjem még a teret sem látta, így a következő célpontunk a Piazza della SS Annunziata  volt. A Piazza del Duomótól a Via dei Servin közelítettük meg, az utca nagyon vonzónak tűnt a távolból, és valóban különleges hangulata volt.  

-

 -

 Nem túl jelentős az a gyűjtemény, ami itt az árvaházban látható, inkább csak maga az érzés volt különös, hogy ott lehettünk. Bár Firenzében bárhol is vagyunk, a történelem mindenhol erősen érezteti hatását. Gondolom ezért is járnak oda olyan sokan :-)
Andrea della Robbia munkásságára kb. 90 %-ban jellemzőek a kék háttér előtt lévő fehér alakok, és kb. 90 %-ban  vallási tárgyú műveket alkotott, azokból nézhettünk meg néhányat  a múzeumban.  Természetesen az Innocenti árkádjain látható kisdedek is az ő műhelyében készültek. 

-

-

A fentieken, és Domenico Ghirlandaio festményén kívül nem sok látnivalóra emlékszem a kis múzeumban. Akkor éppen valami fogadásra készültek, lehet máskor több a látnivaló, de nem hiszem.

-
HARMADIK NAP
-

Új nap, új és régi csodákkal!  Kivételesen nem terveztem külön reggeli sétát, gondoltam, sétálok aznap majd eleget! Hát sétáltam is, az biztos! Lehet csúcsot döntöttem, de az is biztos, hogy ez volt a legkellemesebb napja az utazásunknak! 
Na de a külön reggeli séta sem maradt el, ha nem is volt rá szándékom. A terv egyszerű volt, a Palazzo Pitti és a Boboli, majd a Giardino Bardini, aztán a Piazzale Michelangelón keresztül a San Miniato al Monte. 
A Pitti palota bejáratánál vettem észre, hogy a fényképezőgépem elemét a töltőn hagytam. Hát visszasétáltam a Santa Maria Novella térnél lévő szállásunkra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy akkor az a séta jólesett. Na de vissza kellett mennem, ez nem volt kétséges, egy ilyen nap  nekem fényképezőgép nélkül elképzelhetetlen lett volna!

-
PITTI PALOTA

Korábban nem, de ekkor a palotát és a "modern" múzeumot is megnéztük. A palota berendezése és képei természetesen gyönyörűek, de nekem az utóbbiban lévő képek is nagyon tetszettek. Igen,  szeretem a XIX. századi festészetet, a kritikai realizmust. Ott volt aztán még az Ezüst múzeum is, számtalan műalkotása szép és érdekes volt. 
Az épületben fényképezni nagyon tilos volt, és ezt kivételesen be is tartottam.

-

-

Bizony jól elfáradtunk már az épületben, de azután jött a hatalmas kert. Annyi tapasztalatom már volt, hogy kicsit ésszerűsítsem a sétát, nem mentünk fel középen az arénának mondott területre, hanem jobbra elmentünk a Limona felé, majd a szép úton felmenve fentről néztünk le a palotára.

-

-
És hát jött a többi szépség ...
-

-

Akkor kezdtek nyílni a  rózsák a Porcelán múzeum előtti rózsakertben. A múzeumban már voltunk korábban, most talán nem mentünk be.

-

-

A városra néző kilátás is csodálatos volt, mint mindig. Alaposan kigyönyörködtük magunkat.
A Boboli jegye érvényes a Bardini kertbe is, de ha nem lett volna érvényes, akkor is megnéztük volna, mert mindenképpen meg akartuk nézni. A távolság nem nagy, és könnyen megoldható, ha a Boboli felső kijáratán megyünk ki. Útközben lett volna ugye a Vár, de sajnos az éppen akkor felújítás alatt állt. Ha netán eljutnék még egyszer Firenzébe, ennek a várnak a meglátogatása is feltétlenül szerepelne a terveimben. Annyira vágyom onnan látni a várost, hogy azt el sem tudom mondani! Na de akkor sajnos nem lehetett ezt az álmot megvalósítani. 

-

GIARDINO BARDINI

-

Azt hiszem nem nagyon lesz szükség semmi szövegre a következőkben. Ha más virágokat is akartunk látni egy csodálatos kertben, mint íriszt, akkor azt itt megtaláltuk. Na és a kilátásra sem lehetett panaszunk.

-

-

-

 -

-

3 évvel korábban kiszúrtam a Michelangelo térről egy különleges, lépcsőzetes kertet..., és most végre abból a kertből láthattam a Michelangelo teret!

-

-

És nem is olyan nagyon sokára fel is jutottunk ismét a Piazzale Michelangelóra. Ez egy csuda izgalmas út volt. Bevallom, hogy rettentően fáradt voltam már akkor, és nagyon féltem az úttól, de nem lehetett kihagyni.  Kijőve a kertből elmentünk ismét a vár előtt, majd jött a várfal, és a mellette lévő igen lejtős út, a Via di Belvedere! És ez a lejtős út levitt minket egészen a város alsó szintjéig. De mi elvben a San Miniatóhoz akartunk felmenni! A San Miniato al Monte templom is azon firenzei épületek közé tartozik, ami nem maradhat ki akár egy egynapos programból sem. A kaland az kaland, leereszkedtünk hát a hegyről a várfal mellett. Attól függetlenül, hogy aggódtam az egyre fogyatkozó energiám miatt, nagyon élveztem azt a környezetet! Leérve aztán nem látván más lehetőséget, a meglehetősen keskeny és forgalmas Via del Monte alle Crocin indultunk felfelé. Ám egy ponton kettévált az út! Mivel a másik út kellemesnek ígérkező széles sétaút volt, és, bár nem tudtuk, pontosan hová vezet, de inkább azon mentünk tovább (azért itt egy igen alapos térkép jól jött volna). Ennek a lépcsős, de könnyedén megtehető útnak a neve Scalinata del Monte alle Croci. (a lenti montázs jobb alsó sarkában lévő képét már fentről készítettem az útról), és a lényege, hogy lépcsőzetes kiépítése miatt hihetetlenül könnyedén felértünk rajta a Michelangelo tér sarkához! Nem folyamatosan lépcsők voltak, hanem úgy 10 méter vízszintes út után 3, így szinte egyáltalán nem volt megterhelő. Jól ki volt találva! De a térről úgy tűnik képeket nem készítettem a napfényes Firenzéről.

-

 -

-

Sem a téren, sem az általam nagyon kedvelt San Miniato al Monte templomnál nem időztünk sokat a már igen nagynak tűnő fáradtság okán. Ám amikor a buszt kellett volna várni, eszembe jutott, hogy nagyon régi álmom volt a a firenzei körút "budai" oldalán lesétálni a Porta Romanaig. Na, arra azért akkor nem lettem volna képes, de két megállónyit sétáltunk, és közben nagyon szép dolgokat láttunk úton, útfélen és a távolban. Aztán buszra szálltunk, ami a szállásunkhoz vitt, és pihentünk egy nagyot.

-

 

-

Igazán sok élményben volt részünk azon az utolsó firenzei napunkon, alaposan el is fáradtunk. Ám voltak még tartalékaink. Gondoltuk, finom vacsorával zárjuk a pár napos firenzei kirándulást. Be is ültünk egy, a szállásunktól nem messze lévő étterembe. A vacsora engem annyira nem varázsolt el, de sikerült kicsit becsípnem. A férjem elérkezettnek látta az időt, hogy jól összezavarjon. Az első napon az első dolgai közé tartozott, hogy vegyen egy térképet, mert elfelejtettünk vinni. Én akkor lazán azt mondtam, "nem kell nekünk már térkép, ismerem jól a várost". Persze ez kicsit túlzás volt, de nem nagyon. Való igaz, hogy híres vagyok a rossz tájékozódó képességemről, és a férjem némi okkal kételkedett állításomban. Sokszor csodálkozásának is hangot adott, amikor határozott léptekkel mentem bizonyos épületek irányába, de szerencsére mindig jól csináltam. Na, gondolta akkor este, hogy jól kibabrál velem. Az idő kellemes volt, némiképpen spiccesen nem is lett volna kedvem bemenni a szállodába, így én is jó ötletnek tartottam, hogy sétáljunk egyet. Nem volt azért nagyon ravasz, eléggé egyenes utat választott, a Via della Scalát (a szállásunk is azon volt), ami kivezetett a Porta al Pratóhoz. Mikor odaértünk, megkérdezte, na, most akkor merre kell mennünk? Mondtam, hogy balra. Miért éppen balra? - kérdezte csodálkozva. Mert ott lesz az Arno - válaszoltam. Erre aztán leesett az álla. Kicsit találékonyabb is lehetett volna, mert igen alacsonyra saccolta a tájékozódási képességeimet:-) Mindenesetre az a fenti kép a Ponte Vecchióról akkor készült. Hála neki érte, megérte a hosszú sétát! 
Az alvás is biztosan jobban sikerült némiképpen kitisztult fejjel, és valamivel még fáradtabban.

- 
NEGYEDIK NAP

FIESOLE, MEG MÉG FIRENZEI SZÉPSÉGEK
Ennek a történetnek még messze nincs vége, mert még egy napot Fiesoléban is töltöttünk! Sőt, akkor késő délután végre sikerült bejutnom a Santa Croce templomba is. A fiesolei kirándulás klassz volt, a templom meg nem pont olyan volt, amilyennek vártam, de majd ezt is elmesélem.

-
Fiesole
-

 

- 

Ahonnan az első kép készült, kb. oda érkezik a 7-es busz Fiesoléba. Az indulása valahol az Accademia előtt volt akkoriban, azóta változhatott a világ. Az út részben az akkor éppen igen sekélyen csordogáló Mugello folyó mellett halad. Lehet, más másként van vele, de én a fizikailag talán nehezebb, de szerintem látványilag sokkal jobban élvezhetőbb felfelé menethez választottam a gyaloglást. Biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt, csodálatos tájakon csodálatos kertek, épületek mellett haladtunk. Természetesen sokszor eszembe jutott egy régi film, amikor kirándulnak a fiatalok a pipacsokkal teli fiesolei hegyoldalba. "Szoba kilátással" volt tán a film címe. Pipacsok nekünk még nem voltak, de a táj gyönyörű volt.

-

-

 

-

 -

Jó hosszú, de látványokkal teli séta után jutottunk el a San Domenico templomig. Ott van talán a busz első megállója, de mi nem bántuk a gyaloglást. Séta közben erősen elgondolkoztam azon, hogy milyen lehetett Fra Angelicónak gyakorta  le és  felgyalogolni Firenzéből! Itt élt szerzetesként majd 20 évet, miközben sokat dolgozott Firenzében. A templom mai képe 1635-től olyan, mint most. Ahhoz képest, hogy itt élt Fra Angelico, csak egyetlen képét láthatjuk a templom egyik oldalkápolnájában. Azt hiszem jellegzetes stílusát mindenki felismeri. A kolostorban van más alkotása is, de hogy az látogatható-e, annak sajnos nem jártam utána.

-

-  

Ha áttérünk az út túloldalára és lefelé indultunk a hegyoldalon, akkor ott találjuk a gyönyörű Badia Fiesolana templomot. Az, hogy valaki bejusson oda, gondolom csak a kiváltságosoknak adatik meg, de a templom lényege úgyis kívülről mutatkozik meg. Külső megjelenése, ami a XII. században készült, nagyon hasonlít a firenzei Battistero, vagy a San Miniato homlokzatához. A templom belső berendezése a könyvem szerint idősebb Cosimo Medici költségén készült reneszánsz stílusban. 

-

-

És íme, nem is olyan messze a templomtól találjuk a Mediciek villáját. Sajnos fényképezni nem volt könnyű, de a felső jobboldali képen  van maga az épület, felnagyítva látszik rajta a név.

Az alatta lévő kép névtábláján lévő név nem hangzik olaszosan, de mint tudjuk, igen régóta költöznek előszeretettel Firenzébe és környékére tehetős külföldiek, főleg akkor, ha művészi ambícióik is voltak.

-

-

-

 -

-

És fáradtan, izzadtan, de megérkeztünk Fiesole főterére, jólesett végre egy kis pihenő. Én persze a fényképezőgépemmel szaladgáltam össze-vissza, de szerencsére nincs nagyon időm fáradtnak lenni, amikor van fényképezni való téma van a közelemben. Sokat mesélni nem tudok, a képek gondolom nagyjából mutatják a látványt.

-

-

A tér fő nevezetessége a kettős lovasszobor, mely II. Viktor Emanuelnek, akkor még "csak" Piemonte királyának, és Garibaldinak,  a nagy szabadságharcosnak, a köztársasági álmokat szövő hadvezérnek  találkozását és kézfogását ábrázolja. Garibaldi feladta elveit, és akkor már mint az egyesült Olaszország jövendő királyát köszöntötte Viktor Emanuelt. Erre a találkozásra egy Nápoly közeli falvacskában, Teanóban került sor. A teret Mino da Fiesole szobrászról nevezték el, de a szobrot Oreste Calsolari készítette.

-

-

-

-
Séta, séta és séta. Szép utcák, szép házak, szép növények, szép kilátások.
-

 -

És fenn a hegytetőn áll az egykori etruszk fellegvár helyén a középkori, de erősen restaurált San Francesco templom és kolostor. A fenti képen részben látható szérűben megpihenhettek a fáradt zarándokok.

-

 -

A templom méltó egy ferences templomhoz, kicsi, szerény, és meghitt. Az oltáron Neri di Bicci festménye látható, a Keresztre feszítés.

-

-

És végül, nagy örömünkre, a gyönyörű kis kolostorkert is látogatható volt.

-

-

Lefelé menet, ha csak madártávlatból is, de láthattuk azt etruszk maradványok terét, a szép fiesolei háztetőket, egy érdekes temetőt és az etruszk múzeum bejáratát. Ez utóbbiért nagyon fájt a szívem, de akkor fel kellett áldoznom a látványát, mert mindenképpen látni szerettem volna még a felújított Santa Croce templomot Firenzében. Visszatértünk  a főtérre, és felültünk az első induló autóbuszra, mert a Santa Croce templom csak fél hatig volt látogatható. Tudtam, hogy lett volna ott még sok látnivaló, és akkor inkább azt választottam.

-

-

 - 

Nem kétséges, hogy ez a templom  mindenképpen megérte a nagy sietésünket, mert rengeteg látnivalót és élményt adott.

Ám a képeken is látható, hogy akkor még a főoltár nem volt készen, ami persze nekem elég nagy csalódást okozott. De nem mindenkinek lehetett csalódás, nagyon ügyesen a vastagabb pénztárcákkal érkezettek számára volt egy soha vissza nem térő különleges lehetőség: fel lehetett menni az állványzatra, és közelről alaposan megnézni az ott lévő csodálatos freskót. Az is lehet, hogy minden kész volt már, csak egy kis pénz így még összejött. Sajnos mi ebből kimaradtunk, sehogyan sem láthattuk a főoltárt, de legalább nem volt por és kopácsolás, ahogyan volt a korábbi ottjártunkkor. 

-

-

 -

- 

A kolostorkert és a Pazzi kápolna igazán nagyon szép látvány, amit a virágzó azálea bokrok még kellemesebbé tettek.

-.

-

-

-

De messze nem volt még vége a napnak!  

Rövid pihenés alatt összegyűjtött erőnkkel késő délután ismét útra keltünk, pihenni otthon is lehetett majd az elkövetkező napokban. 

-

-

Egy kicsit benéztünk az Oltrarno késő délutánjába, majd a Ponte alle Gracie lábánál most nem madarakat, hanem egy gyümölcseit érlelő  fügebokrot fényképeztem le háttérben a sebes folyású Arnóval. 

 -

-

A Via dei Benci nagyon sok szép palotával büszkélkedhet. Vannak köztük  látogathatóak is..., arra sajnos nem volt energiai és időbeli kapacitásunk.

 -

 -

Milyen nagyszerű szerencse, hogy az utolsó napsugarak a város legfontosabb épületét és műalkotását vonták arany fénybe ezen a mi utolsó firenzei esténken.

 -

DE AZÉRT MÉG NEM VOLT VÉGE!

--

Igaz, búcsúzni kellett az előző este a várostól, de számomra nem volt még vége az örömöknek!

Mielőtt véglegesen elhagytuk volna a szállásunkat, én még futottam egy elég nagy kört. Na nem azt a szállást kellett elhagynom, ami a lenti képen balra fenn látszik..., bár olcsó lehet és elég levegős, de kicsit szűknek tűnik :-)

Mivel nosztalgiáról is szó volt az egész út során, a San Lorenzo negyed felé kerültem végcélom elérésének útján. Korábban kétszer is errefelé szálltunk meg, így minden hibája ellenére kedves számomra az a környék. 
-

-

Hanem ennek a reggelnek a fő célja az volt, hogy az Akadémiában megnézzem végre az eredeti Dávidot. Ki tudja, járok-e ott még valaha, és hát Firenzéhez mindenképpen hozzá tartozik az a látvány. Jó, elhiszem, hogy ez eléggé sznobosan hangzik, de igenis "kötelező" ! :-) És elárulom, hogy leesik mindenkinek az álla, mert ha zongorázni tudnám a különbséget a között a Dávidnak a hatása között, ami a Piazza della Signorián van, és  aközött, amit az Accademiában láthatunk, akkor biztos több pénzem lenne Firenzébe járni! Sajnos szigorúan tilos a fényképezés, de csak hogy legyen valami emlékem, egy teremben kattintottam egyet (bal alsó kép). A Dávid "személyes" hatását úgysem érzékelteti egy kép, bármekkora felbontásban sem! És még nem beszéltem Michelangelo rabszolgáiról, és a sok egyéb csodáról, ami itt látható. Persze én csak relatív kevés csodát tudtam megnézni, nem időzhettem ott sokat. Az Akadémiánál csak fél nyolc után kezdtek gyülekezni az emberek, nyolckor volt nyitás, de előbb természetesen a másik sorban álló, már jeggyel rendelkezők mehettek be. Kicsit aggódtam, de hamar bejutottam.

A virágos képen a közelben lévő botanikuskert akkor éppen gyönyörűen virágzó azaleáit örökítettem meg.

-

 -

- 

A tőlem már megszokottnak is mondható reggeli Piazza del Duomo sem maradhatott el, meg a majdnem üres Via Calzauoli is fényképezhető látványt nyújtott. És ekkor már legalább fél 10 volt! A városban amúgy futóversenyre készülhettek, így sokfelé kordonok voltak már felállítva. Egy gyors kép az Arnóról  még belefért felszaladva a Ponte Vecchióra, majd jött a Piazza Santa Trinita! Nem jöhettem volna haza úgy, hogy nem köszöntöttem volna a kedvenc festőmet!

- 

-
Csomagolás, indulás..., sajnos gyorsan véget ért az a pár nap. A viszontlátás reménye kicsi, pedig lenne még ott számomra sok látnivaló! A legnagyobb gond ezzel az, hogy szinte mindent újra végig kellene néznem minden alkalommal. Hova, merre szaladnék, ha csak pár napom lenne??? Biztosan megoldanám, csak lenne!