ELSŐ NAP, CAPRI VÁROS
Sokat törtem a fejemet azon, hogyan is vezethetném be ennek az utazásnak a leírását, milyen szavak használatával lennék képes érzékeltetni azokat a gondolatokat, amik a fejemben forognak ma is Caprival kapcsolatban. Végül az Olaszországot kedvelők által jól ismert Megyer Józsefet, a világjáró magyar szerzetest hívtam segítségül, az ő szavait küldöm el nektek! Igaz, sok hullám nyaldosta Capri szigetét azóta, hogy ő leírta azokat a gondolatait, de a sziget természeti szépségében nem változott, a többi meg nem is olyan nagyon fontos.
"Capri a legvarázslatosabb szavak közé tartozik. Szigetnek a neve. S ha egyszer sziget, akkor könnyen válik belőle "rejtelmes" sziget. Mert a sziget nekünk, akik messzi bent a szárazföldön nőttünk fel, mindig színes világot jelent, teli titokkal, meglepetésekkel. Így gondoltunk Caprira is, mióta csak a szót ismertük. Capri soha nem látott természeti szépségek és nagy történelmi múlt kék hullámoktól körülzárt földje, ahol a szőlőkben vagy az olajfa ligetekben úgy fordulnak ki a rögök közül a szobrok és más antik márványok, mint a dunántúli dűlőkön az ekevas nyomán a pondrók. Capriban a gazda nem is köveket dobál ki a földjéből, hanem szépen faragott márványdarabokat rak össze garmadában a mezsgye szélén. Caprit megszerettük, még mielőtt láttuk volna."
-
Ez a mi "Nagy utazásunk" 2012-ben volt, Nápoly, Capri (a narancssárga betűk linkeket mutatnak), Róma..., esküszöm szédülök, amikor ezeket a városneveket leírom! Szédülök azon gyönyörű látványok emlékének sokaságától, amikben nekünk akkor részünk lehetett, és amik ilyenkor kavarognak az emlékezetemben! És persze most is, amikor a Caprin töltött órákat igyekszem felidézni, szinte bűvöletben vagyok.
Sajnos a lehetőségeink korlátozottak voltak, így csak összességében bő két napunk volt felfedezni a szigetet. Maradtak ki kimaradhatatlannak tartott látványok és érzések, de ennyi jutott. Közülük csak a sziget körbehajózása volt az, aminek elmaradását nagyon sajnálom. Capri valóban álomszép sziget..., de igazán önmaga talán még Axel Munthe idejében lehetett, ám őt is megvakította állandó ragyogása! Igaz, jelentős részben forgalom mentes, emlékezetem szerint óriásplakátok és egyéb reklámok sem csúfítják, sőt, modern épületei sincsenek, de a XXI. század mégiscsak távolabb sodorta Megyer József emlékeitől.
-
-
Egy kis földrajz után nem lesz túl sok mondanivalóm, mert a képek mesélnek majd helyettem.
Sajnálom, hogy többnyire összesűrített montázsok lesznek, de szinte nincs látvány, amit, ha már volt alkalmam lefényképezni, ki tudnék hagyni!
Be kell azt is vallanom, hogy én is csak most vettem a fáradtságot arra, hogy alaposabban áttanulmányozzam a térképet..., de úgy érzem, most, hogy már jártam ott, na meg a képeim is segítettek, most tudom csak rendesen összeállítani a szigetet a fejemben.
De kezdem is...., ha a fenti, vagy bármilyen térképre tekintünk, akkor úgy néz ki a sziget észak-déli, kelet-nyugati irányban, mint ott. Két várost látunk, balra Anacaprit fenn a zöldellő Monte Solaro alatt. A hegytől jobbra, középtájt, az alacsonyabb területen a sárga utak mentén Capri város kifejezetten városias, de dimbes-dombos része terül el. Jobbra, az inkább csak domboldalnak mondható szakaszon kúszik Capri városának gyérebben lakott területe a lehető legszebb természeti szépségekkel.
-
-
Ezt a fenti képet Nápoly magasan lévő erődjéből készítettem, a minősége hagy sok kifogásolni valót maga után, azonban ennek a mostani célnak, a domborzati viszonyok megmutatásának, éppen megfelel. Sajnálatos, hogy hajóról nem tudtam, és szerintem más se nagyon tud hasonlóan az egész szigetet befogadó képet készíteni egy átlagos fényképezőgéppel.
-
-
Megérkezési képek így csak részletekről állnak a rendelkezésemre, de örömmel mutatom meg őket! Ezen a felső képen a Monte Solano és az alatta elterülő kikötői szakasz látható. A hegy mögött van Anacapri városkája, annak egy részét a következő montázs legalsó képén lehet csak látni.
Sajnos a lehetőségeink korlátozottak voltak, így csak összességében bő két napunk volt felfedezni a szigetet. Maradtak ki kimaradhatatlannak tartott látványok és érzések, de ennyi jutott. Közülük csak a sziget körbehajózása volt az, aminek elmaradását nagyon sajnálom. Capri valóban álomszép sziget..., de igazán önmaga talán még Axel Munthe idejében lehetett, ám őt is megvakította állandó ragyogása! Igaz, jelentős részben forgalom mentes, emlékezetem szerint óriásplakátok és egyéb reklámok sem csúfítják, sőt, modern épületei sincsenek, de a XXI. század mégiscsak távolabb sodorta Megyer József emlékeitől.
-
Egy kis földrajz után nem lesz túl sok mondanivalóm, mert a képek mesélnek majd helyettem.
Sajnálom, hogy többnyire összesűrített montázsok lesznek, de szinte nincs látvány, amit, ha már volt alkalmam lefényképezni, ki tudnék hagyni!
Be kell azt is vallanom, hogy én is csak most vettem a fáradtságot arra, hogy alaposabban áttanulmányozzam a térképet..., de úgy érzem, most, hogy már jártam ott, na meg a képeim is segítettek, most tudom csak rendesen összeállítani a szigetet a fejemben.
De kezdem is...., ha a fenti, vagy bármilyen térképre tekintünk, akkor úgy néz ki a sziget észak-déli, kelet-nyugati irányban, mint ott. Két várost látunk, balra Anacaprit fenn a zöldellő Monte Solaro alatt. A hegytől jobbra, középtájt, az alacsonyabb területen a sárga utak mentén Capri város kifejezetten városias, de dimbes-dombos része terül el. Jobbra, az inkább csak domboldalnak mondható szakaszon kúszik Capri városának gyérebben lakott területe a lehető legszebb természeti szépségekkel.
-
Ezt a fenti képet Nápoly magasan lévő erődjéből készítettem, a minősége hagy sok kifogásolni valót maga után, azonban ennek a mostani célnak, a domborzati viszonyok megmutatásának, éppen megfelel. Sajnálatos, hogy hajóról nem tudtam, és szerintem más se nagyon tud hasonlóan az egész szigetet befogadó képet készíteni egy átlagos fényképezőgéppel.
-
Ha mindent befogó képet nem is tudtam készíteni a szigetről, de azért tudok valamit mutatni a sziget beépítettségéről.
1. A tengerről úgy látjuk Capri kikötőjét, mint a legfelső képen.
1. A tengerről úgy látjuk Capri kikötőjét, mint a legfelső képen.
2. Nem is tudom, hogy pontosan honnan fotózva, de a középső képen Capri város sűrűn lakott belterülete látszik.
3. A legalsó képen a Monte Solaróra felvivő libegőről a hegy tetején lévő Anacaprit sikerült majdnem teljes terjedelmében lefotóznom.
Megérkezve a kikötőbe többféle lehetőség áll az utazók részére, az egyik
siklóval
vagy gyalog fel lehet menni Capri belvárosba, főterére. A második lehetőség az, hogy busszal, vagy gyalogosan a
föníciai lépcsőn felmegyünk Anacapriba, ami a kikötőből még nem látszik. A harmadik lehetőség csónakba szállni és körbekerülni a szigetet. Ám úgy gondolom, ez élvezetesebb lehet akkor, amikor már valamennyire ismerjük a szigetet. Vagy nem..., éppen fordítva, így megkapjuk a külső képet, aztán jöhet a belső. Sajnos nem tudom, mert egyiket sem próbáltam.
Mi a kikötőből felmentünk a siklóval
(funiculáréval) Capri városának főteréhez, hogy mihamarabb megkeressük a szállásunkat,
bejelentkezzünk, majd elkezdjük barangolásunkat a szigeten. A városban még
érezhető volt a szezon kezdete, de hátizsákos turista akadt bőven. Szép, bár
talán kicsit szűk előszobája ez a főtér Capri városának és a szigetnek,
és a látványosságok között sem tartozik az elsők közé..., amikor épült ezen a szűkre szabott helyen, még bizonyosan nem számoltak az akkor még nem ismert fogalommal, a turizmussal.
- 
Pár
lépéssel arrébb azonban már fantasztikus látványban volt részünk ezen a tágas teraszon a kikötő és a Nápolyi öböl felé. Igaz, minden kissé messze volt, de a lényeg a tenger.
Gyönyörködés után elindulva egy jellemző olasz városka képe bontakozott ki előttünk keskeny utcácskákkal, lépcsőkkel, izgalmas sikátorokkal.
Gyönyörködés után elindulva egy jellemző olasz városka képe bontakozott ki előttünk keskeny utcácskákkal, lépcsőkkel, izgalmas sikátorokkal.
-
Kis csokrot mutatok itt fenn Capri ősi belvárosának jellegzetes épületeiből, melyek többnyire felfelé kúsznak a hegyoldalon. Ezek a régóta Caprin élő emberek otthonai és életterei, a fényes és kevésbé fényes nyaralók, szállodák még nem errefelé vannak.
-
De meglepően hamar elértünk a Via Sopramontére, amin már komolyabb épületek voltak, köztük a mi szállodánk is, ami a fenti képen látható (Hotel Esperia). Itt már magasabban a hegyoldalon jártunk, az utcának csak az egyik oldalán voltak épületek, a másik oldalán kerítés van a szakadék szélén, alatta meg a város és a tenger.
Teljesen megfizethető áron találtam az interneten ezt a szállodai szobát itt a belvárosban, nem is igazán értettem, hiszen Capri belvárosa nem tűnik megfizethető kategóriának. A szálloda kívülről túl szép volt ahhoz, főleg ha a panorámás elhelyezkedését is nézem, hogy igaz legyen, és részben nem is volt igaz. Egy kicsi és igen egyszerű szobát kaptunk, aminek a kis ablaka egy belső udvarra nézett. Bár nem terveztük az időnket a szállodában tölteni, mégsem voltunk túl lelkesek. Körülnézve aztán megjött a kedvünk, mert a szállodának volt egy nagy közös terasza gyönyörű kilátással. Azon a teraszon ehettük a büféasztalról válogatott reggelinket, este meg a tájban gyönyörködve ihattuk a magunk vásárolta borocskát. A képen is látható boltívek alatt van a terasz.
Ez a Via Sopramonte is egy azokból az utcákból, amin a nyáron arra járók csodálatosan virágzó leanderfákat fényképeznek. Nekünk sajnos akkor csak ezek az ősszel metszett, éppen csak hogy kihajtott látványuk jutott, de biztos vagyok benne, hogy nyár közepére már ontották a virágokat!
A lenti képen meg a tenger felé nyíló látványt mutatom az utca szintjéről. A szálloda teraszáról izgalmasabb volt a táj, de az majd csak később lesz látható.
A lenti képen meg a tenger felé nyíló látványt mutatom az utca szintjéről. A szálloda teraszáról izgalmasabb volt a táj, de az majd csak később lesz látható.
-
-
A szállás elfoglalása után elsőre Tiberius császár egykori palotájának, a Villa Jovisnak romjai felé indultunk. Az a gondolat vezérelt minket, hogy magát a szigetet érzékeljük első menetben azzal a hosszú sétával, aminek a végén a romterület már csak a ráadás! :-)
-
-
Ígéretesnek tűnő sétánk egy szép látkép megörökítésével indult, majd utána már egészen más, de igen kellemes hangulatú lett a környék.
-
-
-
Elég hosszan egy nagyon kellemes üdülőövezeten haladtunk át még a Via Sopramontén, sok fényképre való látvány tárult elénk. A virágzás sajnos még az egész szigeten kezdetleges volt így április végén, de a képzelőerőnkkel nem volt gond! :-)
-
-
Sok kedves és szépséges növénnyel közrevett villát, vagy inkább mondható, hogy víkendházat láttunk. Amolyan Balaton felvidéki hangulat volt errefelé.
-
-
A Via Sopramontéről idővel át kellett térni a Via Tiberióra, az út remekül megépített volt! Jó nagy munka lehetett..., vajon mikor készülhetett?
-
-
Később
már eléggé elhagyatott lett a táj, a meglehetősen hosszú úton,emberekkel talán nem is találkoztunk, ám kedves kecskékkel igen. Vajon
látványosságnak voltak ott??? Hiszen mégiscsak a "kecskék szigetén"
voltunk! :-) Kíváncsian, de nem barátságtalanul néztek minket a magasból..., azért nem bántuk a köztünk lévő szintbeli különbséget! :-)
-
-
Időnként persze letértünk valahogyan az útról abba az irányba, ahol a tenger gyönyörű látványát sejthettük. Többnyire nem is csalatkoztunk, izgalmas és kicsit félelmetes is volt, amiket láttunk.
-
-
Így messziről nézve több és érdekesebb látványra számítottam a romokat illetően. Ezen az az alanti térképen érzékelhetőbb az egykori épület mérete, ott a helyszínen nem igazán éreztem ezt a monumentalitást.
-
-
Végeredményben Tiberius palotájának maradványai nem hagytak bennem olyan kedves emléket, mint maga az odáig vezető út. Nem mondhatom persze, hogy nem volt érdekes..., pont annyira érdekes volt, mint amennyire egy agyonrestaurált romterület érdekes lehet. De semmiképpen nem bántuk meg a hosszú sétát!
-
Ígéretesnek tűnő sétánk egy szép látkép megörökítésével indult, majd utána már egészen más, de igen kellemes hangulatú lett a környék.
-
Elég hosszan egy nagyon kellemes üdülőövezeten haladtunk át még a Via Sopramontén, sok fényképre való látvány tárult elénk. A virágzás sajnos még az egész szigeten kezdetleges volt így április végén, de a képzelőerőnkkel nem volt gond! :-)
-
-
Sok kedves és szépséges növénnyel közrevett villát, vagy inkább mondható, hogy víkendházat láttunk. Amolyan Balaton felvidéki hangulat volt errefelé.
-
A Via Sopramontéről idővel át kellett térni a Via Tiberióra, az út remekül megépített volt! Jó nagy munka lehetett..., vajon mikor készülhetett?
-
-
-
Időnként persze letértünk valahogyan az útról abba az irányba, ahol a tenger gyönyörű látványát sejthettük. Többnyire nem is csalatkoztunk, izgalmas és kicsit félelmetes is volt, amiket láttunk.
-
Így messziről nézve több és érdekesebb látványra számítottam a romokat illetően. Ezen az az alanti térképen érzékelhetőbb az egykori épület mérete, ott a helyszínen nem igazán éreztem ezt a monumentalitást.
-
Végeredményben Tiberius palotájának maradványai nem hagytak bennem olyan kedves emléket, mint maga az odáig vezető út. Nem mondhatom persze, hogy nem volt érdekes..., pont annyira érdekes volt, mint amennyire egy agyonrestaurált romterület érdekes lehet. De semmiképpen nem bántuk meg a hosszú sétát!
-
-
-
Hogy a montázson jobbra lévő szikla lenne az, amiről lelökték annak idején a halálra szántakat, nem tudom, de ez is eléggé alkalmasnak látszik arra a célra.
-
-
Ilyen látványokban lehetett részünk...megérte a nagy sétát!
-
-
Ezen a képen Capri kikötője látszik a Monte Solaro alatt! Fenn a bal sarokban, mint egy kis fehér kereszt, látszik Axel Munthe háza. Ja, hogy ott még nem tartunk, nem biztos, hogy mindenkinek ismerős a név.
Be kell vallanom, nem kevés időmbe tellett, amíg legalább nagyjából minden, ami Capri szigetén látható, a helyére került a képek és a térképek alapján!
-
-
Egy csokor a sziget növényeiből, amik nem igazán jellemzőek a mi éghajlatunkra!
-
AZ ESTI CAPRI
-
-
Hogy a montázson jobbra lévő szikla lenne az, amiről lelökték annak idején a halálra szántakat, nem tudom, de ez is eléggé alkalmasnak látszik arra a célra.
-
Ilyen látványokban lehetett részünk...megérte a nagy sétát!
-
Ezen a képen Capri kikötője látszik a Monte Solaro alatt! Fenn a bal sarokban, mint egy kis fehér kereszt, látszik Axel Munthe háza. Ja, hogy ott még nem tartunk, nem biztos, hogy mindenkinek ismerős a név.
Be kell vallanom, nem kevés időmbe tellett, amíg legalább nagyjából minden, ami Capri szigetén látható, a helyére került a képek és a térképek alapján!
-
Egy csokor a sziget növényeiből, amik nem igazán jellemzőek a mi éghajlatunkra!
-
AZ ESTI CAPRI
-
-
A délutáni elég kimerítő séta után nem volt könnyű este újra elindulni, de pihenésre sem pazarolhattuk a kincset érő időnket! Hát igen, nagyon látszott az előszezon, ilyenkor még az anyagilag nem magas szinten lévők élik ki utazási vágyaikat! Ők nem üldögélnek nagy számban az éttermekben, nem vásárolnak a gondolom méregdrága üzletekben. Akkor, mivel sajnos nem volt vásárlási szándékom, nem figyeltem, de most a képeket jól megnézve nem látok árcédulákat.
-
ANACAPRI (második nap)
-
Amit ezen a még hajón készített képen láthatunk Anacapriból, az a Monte Solaro alacsonyabb része. Maga a városka innen nézve nem is látható, de elérhető busszal a kikötőből és Capriból is, vagy mehetünk a kikötőből gyalogosan a majd később bemutatásra kerülő föníciai lépcsőn. Mindkét út maradandó élmény, a busz sajnos főleg a tömeg miatt élmény, de mégis, az, hogy a lehetőség megvan, már maga is szinte csoda!:-) A lépcső meg tényleg élmény, de még lefelé sem olyan könnyű rajta menni!
-
Kinagyítottam a fentebbi kép bal felső részéből a sziklák között annak a fantasztikus útnak a tartószerkezetét, amin fel lehet jutni autóval Anacapriba. Azt olvastam, hogy azt az utat 1877-ben építették, amit nehéz elhinni, de biztosan igaz! Elképesztő alkotásnak számítana sok helyen még ma is! A tartó oszlopoktól jobbra és kicsit feljebb a kis fehér épület a Villa San Michele egy hajó orrát formázó kilátó terasza, ami a következő képen közelebbről is látható.
-
Capri városból reggeli után busszal mentünk fel Anacapriba. Több terv között az első mindenképpen a Villa San Michele újbóli meglátogatása volt, immár fényképezőgéppel felszerelkezve. Nem mondhatom azt, hogy megtekintése, mert ott lenni azért egészen más érzés, mint egy múzeum. Ez egy otthon, amelyben ugyan nincs már ott az igazi gazda, de ő azért készítette ezt a házat, hogy a lehető legtöbben látogassák, és úgy érezzék magukat, mintha az ő otthonában lennének. A villa most a svéd állam tulajdona, és vonzza a látogatókat, ami egyértelművé teszi, hogy nem vagyok egyedül Axel Munthe iránti rajongásommal! Hogy megérdemli-e vagy sem azt a legendát, ami köréje szövődött, az majdnem mindegy. A terve bevált, és sokan kíváncsiak a megvalósult álmára! Az bizonyos, hogy különleges ember lehetett, aki felismert egy lehetőséget, amit áldozatos és fáradságos munkával, de talán még inkább szívvel-lélekkel megvalósított. Valamikor nagyon régen olvastam a könyvet, és amikor újra elkezdtem olvasni, nagyon meglepődtem, hogy milyen kevés oldal szól valójában a San Michele villáról. Az én, és azt hiszem sokan mások emlékében is kizárólag csak az az építkezés történet maradt meg! Én is úgy gondolom, mint sokan mások, hogy nem írói képességei miatt kedveli őt rengeteg ember, de nagyon kedvelik, ez bizonyos! Egyetlen kiadásra került önéletrajzi munkája, a Villa San Michele kb. 50 kiadást ért meg, és sokan csak a megvalósult álmának megtekintése miatt jönnek fel Anacapriba (talán én is).
A történet lényege, hogy a korábban Párizsban, majd Itáliában dolgozó svéd származású orvos a rettenetes nápolyi pestisjárvány után pihenésképpen ellátogatott Capri szigetére. Felment Anacapriba is, és nagyon megkedvelte az ott élő embereket. Gyógyított, barátságokat kötött, és észlelte, hogy a szántó-vető emberek egyre panaszkodnak, amiért valami ókori műtárgyba törik bele az ásójuk, ekéjük! Axel Munthe akkor elhatározta, hogy élete további részében összegyűjti ezeket a műtárgyakat, majd megteremti azok kiállításának lehetőségét! Akkoriban Anacapri még poros kis falunak számított, ahová csak a korábban már többször emlegetett föníciai lépcsőn lehetett feljutni, így csak egy vágyálomnak tűnhetett az egész. De megvalósításra került, felépült a villa, csodálatos műtárgyakkal, csodálatos kerttel, csodálatos kilátással és egy legendás ember szerethető emlékével!
-
Sajnos ezen a 2012-ben történt utazásunkkor idő hiányában nem kerültünk közelebbi kapcsolatba a Föníciai lépcsővel, ezért egy montázs erejéig kölcsön vettem a régi, 2003-as képeimet Capriról. Az, hogy Axel Munthe villája a tenger felé néz, bizonyára nem a véletlen műve, és így a szfinx is egészen jól látszik. A májusi hegyoldal virágözöne és a villa felé vezető szép útrészlet már csak ráadás a régi emlékekből! :-)
-
A történetnek különleges értéket ad, hogy nem sokkal az építkezés befejezése után Axel Munthe megvakult, így nem sokáig csodálhatta az összegyűjtött műkincsek és a csodálatos tenger látványát. Amikor először voltunk Anacapriban akkor még nem volt fényképezőgépem, ezért is ragaszkodtam annyira ahhoz, hogy ismét eljussak oda. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ennek az alanti képnek az elkészítésére vágytam a legjobban ezen a kiránduláson! Igen, Axel Munthe kutyáival készült képének lefényképezésére! A szépség szeretetén kívül a madarak és kutyák szeretetéről is beszél ez a hely. Azt nem tudom, hogy amikor a kép készült már vak volt-e Axel Munthe, de talán ez nem is fontos. Fontosak a mellette és az ölében napozó kutyák, akiken látszik, mennyire jól érzik magukat gazdájuk társaságában!
-
És ha már ott voltam, persze a többi látnivalót sem hagyhattam ki a fényképezésből! Leginkább még a gyönyörű nápolyi öblöt néző márvány szfinxet is szerettem volna újra látni, és legalább részben megmutatni azt, amit ő lát folyamatosan immár sok-sok évtizede!
-
Igen, a csodálatos szfinx, amit állítólag a tengerben találtak a halászok, talán már egy évszázada szemmel tartja a nápolyi öblöt. Jobb helyet keresve sem találhattak volna neki, de az sem kizárt, hogy már eleve a kedvéért építették így ezt a teraszt.
-
Alattunk a kikötő, majd jobbra feljebb Capri városa, a kép tetején baloldalt Tiberius palotája lehetne látható, ha látható lenne. Jobboldalán pedig az a domb látszik, ahová Augustus császár építtette egykoron a maga palotáját.
Kivételes ízléssel megépített házban találtak otthonra a földből kimenekített műalkotások és feltehetően egyéb vásárolt kincsek, melyeket itt bárki megnézhet. Az épület régóta már a svéd állam tulajdona, ők gyűjtik be a nem kevés belépti díjat, de bizonyára sokba kerül az épület és a kert karbantartása.
-
Anacapriban Axel Munthe idejében még nagyon nehéz volt az emberek élete, hiszen majdnem teljesen el voltak zárva a világtól. Hogy élelemhez jussanak többek között azt is kitalálták ezek az emberek, hogy a sziget szikláin megpihenő költöző madarakat valamilyen hálós módszerrel elfogták és megették. Axel Munthe, hogy ezt legalább részben megakadályozza, villája környékén megvette a sziklákat is, így ott nyugodtan sütkérezhettek a madarak. A fenti képen látható kerti épületben a madarakkal kapcsolatos kiállítás van, ahol egyéb érdekességek mellett mindenféle madárhangot lehet hallgatni.
-
Ez az épület volt az otthona is Axel Munthénak, ez is látható a vendégek számára. Elmenni innen kicsit olyan, mintha egy vendégségből távoznánk köszönés nélkül, mert nem találjuk a házigazdát! :-(
-
ANACAPRI
-
Persze nem csak az Axel Munthe villa látogatás vonzott ide minket, Anacapri számomra talán izgalmasabb város is volt, mint Capri. Elsőre azonban nem a várost akartuk bejárni, hanem régi vágyunkat teljesíteni azzal, hogy Monte Solaro csúcsát meghódítjuk! Ehhez szerencsére segítség volt a felvonó, ami nélkül nehezen fért volna bele az időnkbe és erőnkbe az a kirándulás!
-
Magából a felvonóból az alattunk fekvő városka látványa is fantasztikus volt, de azért az igazi csoda fentről tárult elénk!
-
Capri város és a híres sziklák a magasból.
-
A végtelen tenger, az Amalfi part és a Sorrentói félsziget előtt ott feküdt alattunk Capri városa a Faraglioni sziklákkal..., na meg maga az érzés ott "a világ felett" kihagyhatatlan egy Anacapris programból.
-
-
Axel Munthe bizonnyal nem ismerne rá az egykori poros falucskára, és ez valószínűleg neki is nagyban köszönhető! Emlékszem, amikor első alkalommal itt jártunk, valamelyik utcában egy kisfiú rettenetesen unottan rugdosta a labdáját a házuk falának. Az akkor készült videómon hallatszik is a labdájának pattogása. Arra gondoltam, vajon mit tud arról, hogy hol is lakik, vajon mennyire értékeli azt a lehetőséget, hogy Capri szigetén él, hogy Capri szigetén rugdoshatja a labdáját? Valószínűleg nem sokra. Talán én sem irigységet éreztem, talán ott élni, bármily gyönyörű is, lehet, hogy valóban unalmas.
-
A másik komoly ok Anacapri újbóli felkeresése a San Michele templom volt, kellett, hogy még egyszer láthassam, és persze az is kellett, hogy megörökítsem magamnak fényképeken is fantasztikus padlózatának látványát.
-
A XVIII. században épült ez a templom, és máig ismeretlen nápolyi művészek csodálatos majolika padlóval tették világhírűvé. Stílszerűen a világ teremtését láthatjuk elképesztő kivitelben. A műre rálépni tilos, de a falak melletti pallókon körbejárható. Kis anyagi áldozattal fel lehet menni egy erkélyre és fentről is alaposan megnézni. Egy távcső biztos még izgalmasabbá teszi a mű élvezetét.
-
Élményekben gazdag, de hosszú és fárasztó napunk után megpihentünk szállodánk teraszán, és borozgatva gyönyörködtünk az alattunk fekvő táj kora esti látványában. Nagyon elfáradtunk, de persze besötétedés után még sétálgattunk egyet aznap is az esti városban.
-
Még egy utolsó kép készült reggelizés közben a már jól ismert látványról, majd kijelentkezés, batyucipelés a továbbiakban, mert volt még fél napunk, és arra is voltak természetesen terveink.
-
-
Csak azért nem voltam nagyon szomorú, mert most jött amit én talán a legnagyobb izgalommal vártam, az Acro Naturale látványa. Nagyon kellemes séta után oda is érkeztünk, eleinte kicsit a dunai ártérre hasonlított a terep, de elérve a tengerpartot csodálatos, felejthetetlen és szerintem megunhatatlan látványokban volt részünk.
-
Kicsit aggódtam, hogy hová is vezet az a fenti sejtelmes lépcső, de a lehető legjobb helyre vezetett, a Tagara sétányra. Itt aztán minden adott volt a gyönyörködéshez.
Aki erre jár bizonyára mind irigykedve nézi a fenti képen látható épületet, persze én is szövögettem köré meseszép álmokat. Pedig a Casa Malaparte a története nem is annyira mesebeli, mint gondoljuk.
-
-
Egy klassz nyári fotón virágban tobzódnak a leanderek, az alsó képeken lila virágú bougainvilleák borítják a falakat és a pergolát..., sajnos ehhez mi túl korán érkeztünk. De legalább kellemes kiránduló idő volt.
-
Egy klassz nyári fotón virágban tobzódnak a leanderek, az alsó képeken lila virágú bougainvilleák borítják a falakat és a pergolát..., sajnos ehhez mi túl korán érkeztünk. De legalább kellemes kiránduló idő volt.
A Faraglioni sziklák valóban mesebelinek tűnnek még így a partról is. Itt már nagyjából összegezhetem is utazásunk tapasztalatait. Ez a szűk két és fél nap valamivel kevesebb volt, mint amit mindenképpen el kellett volna itt töltenünk. Igaz, hozzá tehetnénk a korábbi egy napunkat is, de többnyire ugyanazokat a helyszíneket most is bejártuk, így újdonságra kevesebb időnk volt. A Kék barlang minket nem vonzott különösebben, arra nem használtuk volna az időnket, de a sziget körbehajózásnak elmaradása szinte vétek volt! Most utólag nem is értem, hogyan hagyhattuk ki?! Így persze kimaradt a szikla alatti elhajózás is, ami nagyon, de nagyon hiányzik az emlékeimből! Még akkor is, ha tényleg nagyon sok csodálatos látványban volt részünk! Ha olyan helyen vagyunk, ahová valószínűleg többé nem jutunk el, minden lehetőséget ki kell használni, de nem használtuk ki.
-
Láttuk viszont az Augustus kertet..., egykor itt volt, természetesen a sziget leglátványosabb pontján, a császár palotája, de mára annak semmi nyoma nincsen, csupán egy Augusztust ábrázoló szobor másolata emlékeztet minket erre a tényre. Kellemes hely a park..., de látványosságnak igazán nem mondanám, legfeljebb az innen nyíló kilátás miatt..., amit én sajnos a császárral együtt elfelejtettem lefotózni.
-
-
A Via Krupp azonban tényleg fantasztikus építmény..., bár aki már amúgy is nagyon fáradt, annak nem könnyű rávennie magát a visszaút miatt. De talán tényleg nem volt olyan nehéz feljönni sem rajta, mint gondoltam. A még utolsó látványokért mindenképpen megérte a fáradtságot!!!
-
Ha egy sziget körbehajózási időnyit nem is, de maradhattunk volna még néhány órát. Csak késő délután ment a vonatunk Rómába, de úgy éreztem, hogy kell még egy jó nagyot sétálnunk az indulása előtt a szerintem csodálatos Nápolyban.
Talán úgy összegezhetném a magam érzéseit, hogy Capri gyönyörű, üde, tiszta, de elérhetetlen, míg Nápoly nem olyan gyönyörű, nem olyan üde, nem egy makulátlan szépség, de sokkal barátságosabb, sokkal megérthetőbb, sokkal szerethetőbb! Mindenesetre látnia kellene mindenkinek mindkettőt!
-
-
