Társasutazás leanderekért 2018

Elérkezett végre az a délután, amikor elkezdhettem becsomagolni a táskámat egy  újabb olaszországi utazásra. Igen, nagyon szerencsés vagyok, többször járhattam már abban a fantasztikus országban, de nyár derekán még sosem! Ez nem volt véletlen, hiszen a nyári hőség eléggé ijesztően közismert azon a tájon. Ám egy magasabb cél érdekében olykor áldozatokra is képes az ember !
Jelen esetben a cél nem elsősorban kultúrális jellegű volt, hanem gyönyörűen virágzó leanderek látványa lett volna. De ember tervez..., inkább kultúrális élmény lett belőle, mintsem leanderes..., de erről majd később írok.

A legnagyobb gondot a csomagolás délutánján az jelentette számomra, hogy a lehető legkevésbé meleg ruhákat találjak magamnak. Bevallom, aggódtam, hogyan fogom bírni azt a hőséget, ami ott vár majd ránk július vége felé! Nem is vittem nagy táskát, hiszen az ujjatlan pólók és rövid nadrágok nem foglalnak nagy helyet. Pulóver…, na nehogy már pulóvert vigyek magammal nyáron Olaszországba! De ami biztos, az biztos, egy vastagabb, ám persze rövid ujjú pólót betettem a csomagba. Esernyő, esőkabát? Meg sem fordult a fejemben!

Eljött aztán végre a várva várt reggel, amikor is ragyogó napsütésben, kellemes nyári reggelen indultunk a buszhoz. Igen, életem első társasutazása következett, de nem akármilyen társakkal! Olyan társakkal, akik hozzám hasonlóan megőrülnek a leanderekért! Az éppen 5 éves Leander Egyesület vezetői összehozták számunkra azt a lehetőséget, hogy olyan leandereket láthassunk, amik nem cserépben vannak, és nem az embereknek kell locsolni őket! Sokan örömmel éltünk ezzel a lehetőséggel!

Egy utazási iroda meghallgatta az elképzeléseket és  az igényeket, majd elvállalta a szervezést. Első ilyen jellegű útjuk volt, de lehet, hogy felveszik a későbbiekben a programjukba, hiszen maguk is láthatták, hogy az a környék milyen csodaszép! Mindenki nagyon izgatott volt. talán én a legkevésbé, hiszen volt már szerencsém látni olaszországi leandereket, de ezt a lehetőséget én sem hagyhattam ki!
-
ELSŐ NAP

PADOVA
-

Szépen haladtunk, időnként meg-megálltunk, verőfényben nem volt hiány Magyarország és Szlovénia területén. Olaszországba érve kedves utastársaim nagy része minden virágzó leander láttán örömujjongásban tört ki ! J Én azért, mint sokat látott vándor, mosolyogtam magamban…, mik ezek ahhoz képest, amiket majd látni fognak! Végül sajnos nem volt teljesen jogos ez a mosolygás részemről.

Amikor az idegenvezető közölte, hogy sajnos Olaszország felett elég sok a felhő, így Padovában is, mely utazásunk első komolyabb megállója volt, nem nagyon akartam hinni a fülemnek! Tévedtem, mert bizony egyre sötétebb lett az ég, egyre gyanúsabb felhőket lehetett látni Padova felett. Az optimizmusom azonban nem hagyott cserben…, de azért elfogadtam azt az esőkabátot, amit egy kedves utastársunk felajánlott! Ám egy pillanatig sem akartam elhinni, hogy szükségem is lehet rá!
-

-
Bár a fenti kép nem igazán adja vissza az ég sötétségét, de némiképpen félelmetes volt számunkra..., de ha már ott voltunk, és még nem esett, nem lehetett nem nekivágni az útnak! 
-

-

Én jártam már Padovában, pont ott parkoltunk akkor is, ahol most, a Santa Giustinia templom melletti téren
-. 

-

-

A templom közelében van egy hatalmas ovális alakú park, ami arról nevezetes, hogy a város nagyon híres egyetemén tanult egykori diákok szobraival van díszítve. 

-

 -

 -

-
Prato della Valle a neve. Bizonyára sok magyar turista próbálta megtalálni ott az egyetlen magyarnak, Báthory Miklósnak a szobrát (utána lehet keresni a neten, ott megtaláltam!), de azt hiszem, ehhez nagyon sok idő kellene, és abból Olaszországban sosincs elég! 
-

-

Most meg különösen kevés volt az időnk, így indultunk is tovább Itália egyik legszebb és legnevezetesebb templomához, a San Antonióhoz. Szent Antal tisztelete és szeretete a kereszténység egyik alapköve.  

-

-

Már a templom elhelyezkedése és külseje is megkapó, de amit odabenn láthatunk, azt leírni nem lehet. Bár van némi ellentét Szent Antal rendkívül szerény élete és a templom pompázatos külleme között, de ezt nem érdemes firtatni. 

-

-

-

-

Talán kevesek tudják, hogy a főoltár mögötti helyiségben milyen egyedülálló dolgokat láthatunk. Valójában nehéz is erről írnom, mert nem tudom hogyan fogalmazzam meg. Azokban az időkben az ereklyék fontos dolgok voltak, és Szent Antal híres szónok volt..., így a hangképzéshez szükséges részei külön-külön, díszesebbnél díszesebb foglalatokban ereklyeként ki vannak ott állítva. Meg persze sok más egyéb érdekesség is, csak hát az idő kevés lett volna ezek látására.

-

-

A szent sírja a templom baloldalán lévő kápolnában van, sokan róják ott le kegyeletüket. Szent Antal talán a "legnépszerűbb" a szentek közül. Emberi nagyságához és tisztaságához kétség sem férhet, és mint szónok is meghódította a magát már civilizáltnak érző világot. Ám az egyház vezetői nem sokáig tűrték azt a tisztaságot, de főleg annak követelését az egyházi személyektől, így hát mártírhalált kellett halnia. Talán enélkül is azzá lett volna, de ezáltal különösen halhatatlanná vált rendkívüli személye. Tanai hirdetésének egyenes és jogos  következménye lett a keresztény világ kettészakadása.

-

-

A sír mögötti falon hat gyönyörű dombormű látható, köztük nekem a legszebb Jacopo Sansovinóé, amit most alkalmam volt lefényképezni.

-

-
Itália egyik legjelentősebb hadvezére, Erasmus de Narni,  közismert nevén Gattamelatta (Hízelgő macska) szobra a templom előtti téren nem csak a művésznek, Donatellónak, hanem az olasz szobrászatnak is egyik legjelentősebb alkotása.
-

-

Padovából korábban is  kevés jutott számomra, így nem is voltam még a városközpontban. Amikor összeállt egy csapat, hogy az idegenvezetővel elmenjen odáig, természetesen én is beálltam abba a sorba. Reméltem, hogy ha sokra nem is lesz időnk, de legalább körülnézhetek. A felhők persze elég vészjóslóak voltak, de oda se neki, az egész csak egy rossz vicc lehet …, gondoltam! De sajnos nagyot tévedtem, az út kétharmadánál leszakadt az ég! Akkor szerencsénkre árkád alatt voltunk, így nem áztunk. Itália városainak egyik nagyon hasznos épület eleme az árkád, ami nyáron a napfénytől, télen az esőtől védi a városlakókat. Hát vártunk, vártunk és vártunk, míg végre kicsit csendesedett, majd rövid időre el is állt. Ám ez nem tartott sokáig! Száz szónak is egy a vége, úgy zúdult ránk az égi áldás, hogy annál jobban nem is lehetett volna! 
-

-
De nekem, nagy szerencsémre, volt esőkabátom! J A belváros látványában ez alkalommal sem gyönyörködhettem, de vigaszként jutott nekem a busz ablakán át egy szép szivárvány Padova felett.

-

Párával telt autóbuszunk kb. egy óra múlva érkezett meg veronai szállodánkhoz, ahol hamar megkaptuk a kulcsainkat, és szobáinkban rendbe szedtük magunkat. Fáradtan, az eső miatt kicsit csalódottan, de jóízűen elfogyasztottuk az igazán remekül összeállított, jellegében kifejezetten olaszos vacsoránkat. De evés közben valószínűleg egy gondolat járt legtöbbünk fejében: vajon milyen idő lesz másnap, amikor is egy parkba készültünk, ahol, bármennyire is  akarnánk, akkor sem találnánk fedelet a fejünk fölé!?

Ezt a kérdést illetően az idegenvezetőnk nem igazán bíztató szavakkal búcsúzott tőlünk.
-
MÁSODIK NAP
PARCO GIARDINO SIGURTA
-

A pihentető éjszaka és a minden igényt maximálisan kielégítő szállodai reggelink elfogyasztása után, a felhőket látva és az előrejelzéseket hallva, nem túl optimistán indultunk útnak.   Azonban, ahogy haladtunk a cél felé. egyre fogytak a felhők, és mire odaértünk, már hétágra sütött a nap! Igaz, a képeimet visszanézve azért egyáltalán nem volt az „hétág”, voltak bőven felhők az égen, de nem vészesek! A kert látványa többnyire olyan csodálatos volt, hogy eszünkbe sem jutott az égre nézni! Igazából abban a kicsit borongós időben sokkal kellemesebb is volt a nagy séta, mint lett volna égető napsütésben! A színek is természetesebbek, amikor lágy felhők takarják a napot. 
-

Bevallom, hogy még a helyszínen a kísérőnkre várva sem sejtettem, hogy milyen nagy élmény vár ránk azon a napon! Talán nekünk szerencsénk is volt, hogy gyalogosan járhattuk be a kertet, talán ez másoknak nem is lehetséges, hiszen akár el is lehetne benne tévedni. Nekünk azonban volt egy nagyon készséges kísérőnk, aki mutatta az ideális útvonalat, és közben mesélt a kertről. Úgy láttam, hogy többnyire kis elektromos autók vagy kis vonatfélék vitték körbe a látogatókat. Ez sem csodálkozni való, a kert valóban hatalmas, de igazán mégiscsak sétálva lehet élvezetes!

Elég nehéz, sőt, lehetetlen lenne csak nagyjából is elmondanom azt a rengeteg információt, amit attól a kedves úrtól kaptunk. Elmesélte a park egész történetét, hogy miért és hogyan lett a korábban főúri kert mindenki számára látogathatóvá. De ha nagyon őszinte őszinte akarok lenni, a növények látványa mellett nem nagyon tudtam figyelni rá, vagy ha figyeltem is, az új látványok hamar feledtették a korábban hallottakat. Volt fülhallgatónk, így jól hallottuk, ahogy az idegenvezetőnk fordította az úr mondanivalóját, ezzel nem volt gond, legfeljebb a figyelmemmel.  A helyszínen ugyan ki is tudtam szűrni a mondanivaló lényegét, ám többnyire elfelejtettem, mert igazán mégis a látvány volt a fontos ebben a történetben.  Utastársaimmal együtt rengeteg szépséges fotót készítettünk, melyek megtekintésével átélhetjük ismét a látottakat. A kastély és a kert történetét az interneten el lehet olvasni, érdemes utána keresni. Maga a kastély nem látogatható, nem tudom, hogy most kinek a tulajdona, talán az államé.

-

-

-

-

-

-

-

-

Valójában most az lenne a jó, ha a képek mellé fűznék szöveget, de majd inkább az adott képekre fogok írni pár szót, amit fontosnak gondolok elmondani. Többnyire nem is kellett magyarázat nekünk, akik szeretjük és ismerjük a növényeket, talán fel is ismertünk majdnem mindent.  Egy növény volt, ami akár a leandereket is helyettesíthette, mert messziről összetéveszthető volt csodálatos virágzása, és ez a többféle színben pompázó selyem mirtusz. A szépen karbantartott gyep, a mindenfelé látható örökzöld és nem örökzöld fák, különösen a színpompás japánjuharok adták meg az élményszerű alaphangot.

-

A kert igen nagy és dimbes-dombos területen fekszik, csodálatosan gondozott növényzettel. A betelepítési terv valószínűleg az volt, hogy minden Itáliában honos növényt megcsodálhassanak ott a látogatók. Voltak olyan hangok előzetesen, hogy leanderek is lesznek, de azok nem voltak. Ennek okát talán abban találhatjuk, hogy a leanderek alapvetően nem őshonosak Itáliában, csupán szép „betolakodók”, amik nélkül ma már elképzelni sem lehet az országot. Azért őszintén remélem, hogy velem együtt más is azt gondolja, igazán nem is hiányoztak abban a csodálatos környezetben.

-   

-

-

-

-

Különleges volt ez a kutyatemető, a medence körül nagyjából 20-25, a háttérben látható kis kőre voltak felírva a kutyák nevei, és ez a szobor mindannyiukat képviselte.

 -

 -
Selyem mirtuszokkal teli táj, gyönyörűen gondozott gyep, szebbnél szebb örökzöldek ameddig a szem ellát.
-

-

-

-

 -

Ez a fantasztikus gyökérzetű fa, ez a csodálatos virágokkal és egyéb növényekkel teli tó mesebeli volt. Úgy gondoltuk, ezt nem lehet fokozni, de azért várt még ránk néhány érdekesség.
-

-

Remélem egy kis történelem is belefér, az alattunk békésen csordogáló Minció folyó egykor sok magyar katonának lett a sírja. Valamikor valahol olvastam ezt a mondatot: "Az osztrák és magyar katonák vére festette vörösre a Mincio és a Piave folyók vizét". Megjegyeztem, mert két nagybátyám is hasonló sorsra jutott az első világháborúban.  A vezetőnk meg azt mesélte, hogy a hadvezérek innen nézték távcsővel a csata alakulását.

-

 -

 -
A fenti út vezetett a várhoz is, ami nem látogatható, így minket csak egy még nagyobb tóhoz. Ez azonban már egy hatalmas épített medence volt, tele halakkal, tavirózsákkal és körbevéve virágzó lótuszokkal.
-

-

-

 -

-

-

-
Valóban, a képek mutatják, hogy felhők borították az eget, de mi olyannyira hálásak voltunk azért, hogy az eső nem esett, hogy nekünk verőfénynek tűnt ez az állapot! Nagyon klassz kirándulás volt, hála és köszönet érte égieknek, földieknek!

-
SALÓ
-
A park meglátogatásával nem ért még véget a második napunk, Saló, a Garda-tó egyik városkája felé vette buszunk az irányt! Sok Garda-tavi városban megfordultam már, de itt még sosem voltam, így igazán örültem a lehetőségnek.
Saló neve a történelemből is ismert, amikor is Mussolinit a nácik kiszabadították a felbőszült olaszok fogságából,  menekülnie kellett, de még mindig nem adta fel álmait! A megfelelőnek hitt emberekkel körülvéve 1943 november 14.-én ide menekültek, és itt kiáltották ki az új Salói szociális köztársaságot, mely azonban már nem sok vizet zavart a háború és a történelem menetében.
A tó egyik mélyen ülő öblében van ez a városka, így onnan sajnos nem lehetett érzékelni a tó monumentálitását. Megérkezésünkkor igazán semmi mást nem éreztem benne, mint hogy egy elegáns üdülőhely, de azért a mellékutcákban itt is meg lehetett találni azt az igazi olasz kisvárosi külcsínyt, amiért oly sokan, köztük én is, rajonganak.
-

-
Az ég nem túl bíztató, de nagy baj nem lett belőle.
-

 -

 -

-

 -

 -

 -

-

-
Sajnos, amiért mi elsősorban mentünk, a növényzet, az itt szinte meglepően jellegtelen volt.  Én azért nem adtam fel egykönnyen a keresést, gondoltam, hogy a mediterrán éghajlatú Garda-tó partján nem lehet, hogy ne lenne legalább néhány leander fácska! :-) 
-

-
Amikor már nem is nagyon bizakodtam, akkor végre rájuk találtam a városka legtávolabbi részén. Remélem a társaim is elmentek odáig, ahol, ha nem is nagy és nem is dúsan virágzó, de mégiscsak leander fasorocskákban leander fácskákat is lehetett végre látni!
-

-

Keveset várnom kellett a templom nyitására, de várakozás közben elfogyasztottam Olaszország ugyancsak nagy érdeklődésnek örvendő fagylaltjából egy jó nagy adagot. 
-

-
A templombelső nagyon szép volt, érdemes volt várni rá. 
-

-

-

 -

 -

-

-

 -
Templomnézés után bejártam a városka mindkét utcáját, melyek azt a bizonyos olaszos stílust képviselik, ami sokunknak annyira kedves. A szabálytalanságok, a színek, az illatok, a hangok és a hangulat...., mind az igazi olasz kisváros jellemzői. :-)
. 

-

Visszafelé sétálva megálltam a parton, és, bár csak egy sirályt akartam lefényképezni, átnézve a túloldalra, megláttam egy temetőt. Olaszország temetői annyira látványosak és  jellegzetesek a ciprusfákkal és a fehér márványos beépítéssel, hogy ezeket is, ha van lehetőségem, megtekintem. Most nem volt meg a lehetőség, de legalább ezzel a lenti képpel megőriztem az emlékét. 

-

-

Egy búcsúkép..., látszik. hogy az ég bizony nem túl bíztató, meg is áztunk kicsit, míg felértünk a buszhoz. 

-

HARMADIK NAP
-
Hajózás a Garda-tavon Sirmione, Bardolino és Malcesine állomásokkal.

-

-
Íme, a hajónk, tetővel, ami szerencsénkre az előre jelzések ellenére nem az esőtől, hanem a napfénytől védett minket! Nagyon izgultunk az utazás alatt, míg Malcesinébe nem értünk, lestük az eget, és szerencsénkre a fellegek egyre csak fogytak és fogytak! Örök hála a természetnek azért a csodálatos időért, amivel ezen a talán soha vissza nem térő lehetőségekkel teli napon megajándékozott minket!!! 
-

-
Mint korábban írtam, Malcesinéből indultunk, majd ide is tértünk vissza. A tó és környezete fantasztikusan szép volt, álmodni sem lehetett volna szebbet!
-

-

-
Bár utunk lefelé vezetett a tavon, de a hajó elvitt minket Limone partjához, aminek látását sokan nagyon vártuk. Sajnos olyan képet nem készítettem, amin látható lenne, miről is kapta nevét ez a település. Igen különleges az időjárási helyzet ezen a környéken, ezért különös már az is, hogy leanderek, bougainvilleák  és egyéb mediterrán növények virítanak errefelé. Így aztán nem csak gyönyörű virágok, de citromok is teremtek a napsütötte vízparton! Ennek oka, hogy a tó olyan mély (360 méter körüli a legmélyebb pontja), hogy sosem fagy be, párájával a növényzetnek is elegendő meleget ad, hogy átvészelje a telet. De sajnos a citromoknak ez kevés volt, mert jött egy járvány, ami kipusztította őket! Így aztán aki nem tudja, hogy miért van ez, az csodálkozik a majd minden településen látható fehér oszlopokon, amik az egykori citrom ültetvényeket jelzik.
-

-

Ami viszont a leandereket illeti, azok általában szépen virulnak, de ez esetben sajnos komoly csalódás ért sokunkat! Bizony, a városka szépséges leander fasora most szinte totálisan zöld formáját mutatta :-( Érdekes, mert a tó túloldalán lévő Malcesinében majdnem tökéletes virágzás volt, de abban csak utolsó állomásként gyönyörködhettünk
-

-

-

-
Bár az egész partszakasz szép és érdekes, de jól jöttek a mindenféle vízi mutatványokkal jelentkezők, akik kihasználva a hajónk okozta hullámokat és széljárásokat, követtek minket.
-

-

-

-

-
Engem, és remélem másokat is lenyűgöztek a part menti és a hegyoldalon, vagy akár már a hegytetőn lévő kis települések.  Majdnem minden településen látszanak a fehér oszlopok, meghagyták őket csupán emlékül.
-

-

-

-

 Isola Borghese

Az Isola Borghese, vagy más néven Isola di Garda története a Római Birodalom koráig vezethető vissza, és igen sokféle funkciót töltött be az évszázadok során. Először kolostort építettek rajta, 1220 körül talán Assisi Szent Ferenc is ellátogatott ide, de nincs rá bizonyíték. Később a Velencei köztársaság szerezte meg magának, majd állítólag Napóleon is igényt tartott rá. 1860-ban az új olasz állam az osztrákok megfigyelése céljából sajátította ki.

1870-ben került magánkézbe, a parkot 1880-ban kezdték kialakítani, a neogótikus palota építése 1880-ban kezdődött. Jelenlegi tulajdonosa Lady Charlotte Lavazza, 7 gyermekével és azok családjaival élnek itt. A sziget 2002 óta vezetett túrákon látogatható.

-

-
Látjátok fenn az égen azt a kis sárkányt? Nyilvánvalóan ő biztosította nekünk azt a remek időjárást! :-)
-
SIRMIONE.
-

-
Íme, a távolban már kirajzolódtak Sirmione körvonalai, megérkeztünk a tó egyik legszebb és legdélibb városába. Én elsősorban Sirmione miatt jelentkeztem az útra, nagyon hiányzott a "gyűjteményemből". Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem lettem jelentősen gazdagabb a látványától, de nagyon örülök, hogy láthattam ezt a gyöngyszemet is ..., legalább hiányérzetem nincs utána :-)
-

-

-
Sajnos hamar lelombozódtunk mi, leander rajongók, mert a kb. egy kilométer hosszú partmenti leander fasor virágai itt is teljesen tönkrementek már. Így aztán csak a képzeletünkre bízhattuk, vajon milyen is lehetett virágzó korszakában. :-(
-

-

-

-

Én viszonylag gyorsan megvígasztalódtam Sirmione várának látványával! Szívem szerint felmentem volna a toronyba, de erre nem használhattam a kevéske időt. Valójában egyik vár olyan, mint a másik..., de a városok, bár azok is hasonlóak ezen a vidéken, de mégis más okokból emlékezetesek, különbözőek. elülről látni ezt a városkát és környékét..., most úgy érzem, hogy nagy hiba volt kihagyni!

-

-

-

-

-

-

-

-

-
Nem csak a házakat és a természetet, de az állatokat is nagyon szeretem! Mindig jó a fényképarcuk! :-)
-

-

-
Azért itt is akadt egy szépen virágzó leander bokor! 
-

-

-

-

 -

-

-

A XV. századtól működő Santa Maria Maggiore templomocska nagyon szép volt. Falait XV. százasi freskók díszítik, de olyan tiszteletre méltó hely, ahol nem szívesen fényképezget az ember..., ám azért valami emléket muszáj volt hazahozni. 

- 

 -

 -

-

 -

 -

-

 -

-

-

-
Újra a hajón, irány Malcesine! :-)

-
BARDOLINO
-
Ja nem, tévedtem, mert nem tudtam, hogy Bardolinóban is megállunk egy órácskára :-) Maga a városka nem okozott nagy élményt, hiszen nem máshonnan, mint Sirmiónéból jöttünk és Malcesinébe tartottunk... :-), de ha már ott voltunk, örömmel  körülnéztem. Szép kis városka, és valóban kicsi. Valamilyen kis vonat körbe is vitte a szemfüleseket, én már nem fértem fel, de nagyon azért nem szomorkodtam, sétáltam egy nagyot a kis városban.
-

-

-

-

-

-

-

 -

-
Szerencsém volt, hogy összetalálkoztam Veráékkal, akik felvetették, hogy ehetnénk egy pizzát ! Magamnak nem jutott volna eszembe, de így, társaságban, én is kedvet kaptam rá. Kicsit izgultunk, mert lassan készült, féltünk lemaradunk a hajóról. Lassan készült, de éppen ezért nagyon finom volt, és végül természetesen a hajóról sem maradtunk le! 
-

-

-

-

-
MALCESINE

-
Malcesinébe most negyedjére jutottam el, mégis, vagy éppen azért, a legnagyobb örömöt akkor éreztem, amikor ide megérkeztünk. Szép emlékek özönlöttek rám míg egyedül bóklásztam..., vagy inkább rohangásztam a városban. Mindent újra szerettem volna látni, ami egykor gyönyörűséget okozott számomra. De kevés volt az idő, és valahogyan mégsem volt olyan a viszontlátás, mint amilyennek elképzeltem. A város olyan lehetett, mint régen, csak én öregedtem jónéhány évet, és az emlékeim sem voltak tökéletesek.
-
Igazán nagy örömmel töltött el az, hogy a leanderek itt Malcesinében voltak a legszebbek, olyanok, amilyeneknek annak idején én is láttam őket. De sajnos viszonylag kevés van belőlük itt a belvárosban, ám mindjárt a hajóról való távozásunkkor ezek a gyönyörűségek üdvözöltek bennünket.
-

-
Első utam a régi kikötőbe vezetett, ahol tudtam, hogy igazán nagy leanderfák vannak. Eddig amikor arra jártam, még nem virágoztak eléggé, most meg már elvirágzásban voltak, de így is örömteli látványt nyújtottak. 
-

 -

 -

 -

-
Ezek a fenti leander gyönyörűségek még sosem hagytak cserben, legfeljebb a méretük változik folyamatosan, így természetesen ilyen nagynak eddig még nem láttam őket.
-

-

-

-

-

-

-

-

 -

-

-

-

Búcsúzóul jól jöttek ezek a szépséges leanderfák szépséges virágaikkal.

-

-
Itt vártuk a buszt, miközben felmérhettük a tájat.
-

-
Malcesine híressége a Monte Baldóra vivő felvonó segítségével az onnan élvezhető kilátás. Aki ezt a lehetőséget választotta, annak sajnos semmi ideje nem jutott a városka megtekintésére, de bizonyára kárpótólta az onnan élvezhető látvány. 
-

-
Ezek a csodaszép, kicsi és színes felhők kísértek minket Veronáig, ígérve nekünk a másnapi kellemes időt is! 
-
NEGYEDIK NAP
VERONA
-

-

Szerencsésnek érezhetem magam, hogy ez alkalommal immár harmadszorra sikerült eljutnom Veronába, ám mindig másokkal. Ennek hátránya, hogy mindig nagyjából ugyanazt a kis szegletét volt szerencsém látni viszonylag rövid idő alatt! Terveztem is magamban, hogy talán nem tartok a csapattal, hanem keresem a számomra még vonzó ismeretlent…, de végül mégsem ezt az utat választottam. A döntésemet egy percig sem bántam meg, mert hiába, mégiscsak ez az a része a városnak, amit újból és újból látni kell! Ráadásul olyan élményben még sosem volt részem, hogy a fülembe mondják, miket is látok, méghozzá egy nagyon szimpatikus magyar, de már jó ideje magát olasznak is érző idegenvezető hölgytől. Azt gondolom, érte külön köszönet illeti a szervezőket! Szóval mi csak nézelődtünk és hallgattuk, hogy mit is láttunk, nem kellett könyvekben böngészni. A mondás, miszerint „a szó elszáll, az írás megmarad” erre a lehetőségre is alkalmazható, mert bizony így könnyű elveszni az információk tengerében…, de mindenképpen kényelmes és hasznos volt ez a megoldás.

Kár, hogy Verona nevének hallatán a legtöbb embernek azonnal a Rómeós történet ugrik be, de még mindig jobb, mintha semmi asszociációnk nem lenne. Olvashattuk és sokféle feldolgozásban láthattuk is állítólagos történetüket életünk során (én még Töröcsik Marival és Sztankay Istvánnal), így valamiként ismerősnek hisszük, érezzük a várost. Persze már nem a reneszánsz korban járunk, de az ilyen városokban az a lényeg, hogy ha vigyáztak rá, akkor az utókor szerencséjére még ma is megtalálhatjuk azt a hangulatot, ami egykoron lehetett bennük. Veronára ez különösen igaz, hiszen az ókortól a legújabb korig tehetjük meg benne időutazásunkat.
-

-

-

-

Természetesen az Ókornál kezdtünk, bár csak egy hosszú séta után az egykori városfal melletti úton érkeztünk a város főterére, a Piazza Brára. A hatalmas tér lenyűgöző látvány a méretével és impozáns épületeivel. Ez itt a város szíve,innen indulnak mint vékony erecskék a keskeny, de szebbnél szebb, színesnél színesebb  utcák a felfedezők számára.
-

-
Mi a rómaiak által épített Aréna előtt találkoztunk a már említett idegenvezető hölggyel. Az Arénába bemenni sajnos nem lehetett (időnk se lett volna), de kívülről is érezhető az épület monumentalitása, és főleg történelmi üzenete. 
-

-

-

-

Az Aréna belsejének látványa helyett az a sok információ is nagyon érdekes és izgalmas volt, amit elmesélt nekünk a már említett hölgy. 
-

-
Utána a belvárosi séta is itt, a Piazza Bra területén, a város római korszakáról bronzba öntött térképnél kezdődött, ami mellett a hölgy gyorsan felvázolta a város történelmét az ókortól napjainkig.
-

- 

- 

-

Életem első vezetett városnéző sétája a Via Mazzinin indult, ez Verona leghíresebb és legelegánsabb utcája. A szebbnél szebb épületek között bálterembe is illő padlózaton haladtunk a Piazza delle Erbe felé, miközben a hölgy mesélt, és mesélt! Hogy mit is? Hát arra sajnos már nem nagyon emlékszem, mert egy-egy résznél leragadtam, így a következő információ talán kimaradt. De például elmondta, hogy az utca kövezete különlegesen értékes mészkő, és ha alaposabban figyelünk, gyakran látni benne rákfélék elmeszesedett csontvázát. Mondanom se kell, attól kezdve mindenki ezeket kereste! J Én is. Tényleg volt bőven! De az épületek is gyönyörűek voltak, és minden tökéletesen tiszta. Mondjuk abban a viszonylag reggeli időszakban még ez természetes is volt, a turistahadak nagy többsége később indulhatott.
-

 -

 -

-
Ez a fenti gyönyörű épület a Via Mazzini végén természetesen valamikor a Scaligeri család tulajdona volt, ma azt hiszem a Kereskedők háza.  De a lényeg, hogy megérkeztünk a csodálatos Piazza delle Erbére, ami olaszországi viszonylatban a legszebb terek közé tartozik.
-

 -
Balról kezdtük a nézelődést, a lakótorony egyik ritka képviselője ennek az építkezési stílusnak, ami a középkorban gyakori volt a folyamatosan harcban álló városi arisztokrácia körében. 
-

-
Velence címerállata, szimbóluma a szárnyas oroszlán, mely hirdeti a Velencei köztársaság időszakos uralmát a város felett. A mögötte lévő (felső képen is látható) Maffei palota reneszánsz épülete is annak a korszaknak az emléke.
-

-

-
És íme a nagy piactér, a mögötte látható, színes festményekkel tarkított épület a Mazzanti ház, mely egykor ugyancsak a Scaligeri család tulajdona volt. 
-

 

-

A Torre Lamberti, Verona Városházájának tornya, innen a piactér felől fényképezhető igazán.
-

-

Ez a kis építmény igencsak megtévesztheti a nem eléggé felkészült utazót, mert sokmindennek néz ki, de annak nem igazán, ami valójában. Első ránézésre szerintem mindenki valami kalodafélét látott benne, de köze sem volt ehhez. A falára volt erősítve lánccal egy bilincsszerűség …., ki gondolná, hogy azzal a gabonaféle kötegek átmérőjét mérték? Azon túl egyéb hosszúsági és ki tudja még milyen mérésekre szolgáló jelek voltak rajta. Mindenesetre izgalmas volt minden ott töltött percünk.
-

-

Még egy utolsó pillantás a térre, aztán haladni kellett, nem máshová, mint a Piazza dei Signorira (Urak tere), ami már nem a gyomor, hanem az elme birodalma volt. 
-

-

-

De mielőtt átmentünk volna a relatív keskeny átjárón, itt is találkoztunk egy érdekességgel. Valami fel volt függesztve az átjáró, vagyis az Arco della Costa tetejére. Persze nem ismertük meg, hogy az egy bálna bordája volt, mert nem láttunk eddig effélét! De kiderült, hogy nem csak véletlenül van az úgy odatéve, hanem nagyon fontos szerep van neki szánva! Mégpedig az a szerep, hogy az első igaz emberre ráesik, aki átmegy a kapuzat alatt! A hely kiválasztása erre a célra nyilván nem volt véletlen, mert az út a törvényhozások felé vezetett. Nagyon magasan lehet annak az „igaz embernek” a mércéje, ha a sok millió ott áthaladt között egyet sem ért az a szerencse, hogy a fejére essen az a bálna borda! J
-

Ép bőrrel, de igaz ember mivoltunkat nem bizonyítva tértünk át a Piazza dei Signorira. Az "urak" terének közepén a Firenzéből történő száműzetését részben ebben a városban töltő Dante Alighieri szobra áll. 
-

-

-
Ezen a téren vannak Verona régóta legfontosabb épületei, itt hozták és hozzák ma is a legfontosabb városi döntéseket. A XV. századi Loggia del Consiglio gyönyörű reneszánsz épület, mellette áll a Palazzo degli Scaligeri (felső képen látható), ami egy sokadik palotája volt Veronában a családnak.  
-

-

-
A tér másik oldalán álló Palazzo dei Lamberti városházi feladatokat lát el, 84 méter magas tornyába általában fel is lehet menni, onnan nagyon messzire el is lehet látni, de most sajnos tatarozták az épületet, és időnk se nagyon lett volna erre a programra. Én egyszer jártam ott fenn, nehéz volt betelni a látvánnyal!
-

-

-

-

Ám mindjárt ezen épület után egy egészen különleges látványban volt részünk, mégpedig a híres Scaligeri temető látványában, ami a Santa Maria Attica templom udvarán van. Bár csak az utcáról néztük a különleges síremlékeket, de így is igazán érdekes volt. Ezek a Scaligerik nagyon adtak a külsőségekre, ezért haláluk után is fontos volt nekik, hogy a népek csodálják őket legalább a síremlékeik által. És csodáltuk is, miközben különböző gondolatok forogtak a fejünkben, amik nem feltétlenül pozitívak. Ám ha nem is hiszem, hogy sokan gondolnának rájuk jó szívvel, de tény, hogy az eltelt évszázadok alatt nem jutottak a feledés homályába!
-

-

Innen kisétáltunk az Adige folyó partjára, ahol a túloldalon látható dombocska aljában van a régi római színház, amit sajnos éppen tataroztak, így felesleges lett volna áttérnünk a tulsó partra. 
-

-

 -

-
Csak a zöld takaróleplet láttuk (utolsó képe középtájt), na meg a dombocska egyéb, igazán szép épületeit. Kicsit fel kellett volna mennünk a Ponte Nuova hídra, hogy jobban lássuk a város ókori hídját, a Ponte Pietrát, melyet még a rómaiak építettek. Márvány borítását részben elfogyasztotta már az idő, és maga a folyó. Ma már csak gyalogosan lehet rajta közlekedni. 
-

-

-
Az Adige Olaszország második legnagyobb folyója, ott jártunkkor igen alacsonyan folydogált a medrében, ám nincsen ez mindig így! A felső képemen, ha nem is jól, de látható egy épület falán a fehér táblácska, amely a víz eddigi legmagasabb állását mutatja 1888-ból. Nem a víz magasságának száma a fontos, hanem maga a jel a falon, hogy odáig ért! Szörnyű katasztrófa lehetett.
-

-

 -

-
Mindezek után elindultunk vezetett sétánk utolsó állomása, Júlia háza felé. Vagyis állítólagos háza, de ez mellékes, kellett a kultuszhoz, és hátha igaz. A történetet mindenki ismeri a világon, és talán így, hogy láttuk a várost, hallottunk sok történelmi tényt, jobban bele tudjuk képzelni magunkat az ott élő középkori emberek állandóan viaskodó életébe.  Persze ez nem csak Veronára volt érvényes, Itáliában mindig mindenki harcolt valaki ellen. 
-

-

A kép közepe táján lévő magasabb sárga épület lehetett az, közlekednek is rajta emberek.

-

 -
A "kijelölt" ház belső udvarára néz egy szép erkély, talán tényleg Júlia erkélye. A szép kis kertben pedig áll egy bronz szobor az elképzelt Júliáról, melynek simogatása állítólag szerencsét hoz a szerelemben. Azt hiszem ebben mi már nem nagyon voltunk érdekeltek, így aztán nem tülekedtünk a lehetőségért, de láttuk azt is.   Ezután szabadon lettünk engedve egy órácskára, ki-ki ment, amerre gondolta.
-

 -
Verona templomai híresek, nemesek, és immár harmadik alkalommal ott járva végre sikerült egyet megnéznem belülről is. Szerencsére útba esett, mert sok idő nem volt keresgélni. 
-
Ez a gótikus templom a San Fermo Maggiore volt a Ponte Nuova lábánál. Fantasztikusan szép, ókori (XI. század) és középkori (XIII. század) szintjei bámulatosak, de a képek majd önmagukért mesélnek.
-

 -

 -

 -

 -

 -

 -

-

-

Nagyjából ezzel véget is ért veronai látogatásunk, a folyó árnyas túlpartján végigsétálva hamar a gyülekezési helyre értem. Bízom benne, hogy nem vagyok egyedül a lelkesedésemmel, nagyon szeretem ezt a várost! Sajnos nagyon kevés volt az időnk, sok fontos veronai látvány kimaradt, de a lényeget nagyjából láttuk.
-

-

Sajnos nem csak veronai látogatásunk ért véget, hanem utazásunk aktív része is, hiszen már csak a hazaút volt hátra. Remélem mindenki legalább olyan jól érezte magát, mint én, és, ha talán nem is együtt, de lesznek még kirándulásaink az általában igencsak napfényes Itáliába! J