Nápoly 2012
"Nápolyba is lehet közömbös lélekkel érkezni, de aligha lehet csak egyetlen napig is fásultan járni a Citta Partenopea utcáit, mert akárhogy szűkül és laposodik a világ, Nápoly mégis csak a városok Mona Lisája maradt soha unottá nem váló mosolyával, amit nem elemezni kell elsősorban, hanem élvezni és élménynek megtartani.
Ez a könyv nem baedekker és semmiképp nem törekszik az útikönyv teljességére. Ezért felesleges volna hozzá tárgymutatót készíteni. Elmondja benne valaki amit Nápolyból látott, megismert és átélt. Vagyis arról beszél, ami bárkivel megtörténhetik, ha Nápolyba jön, akár egyetlen napra, akár évekre. Nápolyban lenni élmény. Tehát mindig több, mint egy utazásnak vagy magának az életnek egyik állomása, amit csupán napokkal vagy évekkel jegyzünk fel életünk történetébe." Megyer József 1961
-
A szívem, ahogyan Capris emlékeimnél, most is úgy diktálta, hogy Megyer József szavait idézzem utazásunk leírásának elején. Annak, aki még nem ismeri titokzatos személyét és szívet melengető munkásságát, mesélek róla néhány szót. Megyer József egy pap volt, aki majd két évtizeddel a második világháború után Itáliában telepedett le, gondolom érthető okokból. Nagy szerencse ez nekünk, mert tudását és utazásainak emlékeit, élményeit lejegyezte számunkra. Művei nem hétköznapi útleírások, amilyenekre bármelyikünk képes lehetne! Ő ott élt éveken át azokban a városokban, amikről írt, ismert mindent, ami megismerésre méltó volt, és ismerte az embereket is, akik azokban a városban éltek! Ismerte szokásaikat, életüket, hitüket, halálukat! Akit valóban érdekel Nápoly, az próbálja meg beszerezni a könyvét, mert állítom, ha elolvassa mielőtt útnak indul, már attól szeretni fogja a várost! Nem a rablóktól reszketve, hanem szerető, befogadó szívvel indulva minden már alapból is sokkal szebbnek látszik! De az óvatosság sosem árt, Nápolyban főleg nem! Sajnos valóban vannak olyanok, akik nagyon értik a "szakmájukat"! Ám ezt szem előtt tartva csodálatos emlékekkel gazdagodhatunk a város által!
-
2012 április végén kora délután érkeztünk repülőgéppel..., mint a képen is látható, nem túl vidám időben. Igen, tudom, ennek már több, mint hat éve, és elég nehéz volt ezt az anyagot összeállítanom annyi idő után, hiszen az a pár nap oly töményen nyújtotta a csodákat! Sokfelé járhattam Olaszországban, de talán bátran mondhatom, hogy számomra Firenze mellett ez a pár nápolyi nap volt a leg, leg, leg ...
-
MEGÉRKEZÉS
-
Szokatlan volt a helyzet, mert legkisebb lányunk, aki akkor éppen Nápolyban tanult, várt minket a repülőtéren. Jó volt, hogy újra láttuk, és, nem mintha féltünk volna nélküle, de így sokkal egyszerűbb volt a pár napos nápolyi életünk kezdete. A Garibaldi téri Hotel Ideálba foglaltunk szállást, ami nekünk teljesen megfelelő volt (de meg kell jegyeznem, nem egyformák a szobák, a mienk a 74-es volt, kicsi, de kényelmes és csendes), bátran ajánlom!
-
-
Igen, a terv szerint indultunk volna a várva várt belváros nagy vonalakban történő első megtekintése, végén naplementével a tengerparton! De ebből nem lett semmi, mert csepergett az eső! Aki térképen, vagy főleg aki élőben ismeri Nápolyt, tudja a távolságokat, a lehetőségeket. Nekem is volt némi elképzelésem, na meg térképem is, így az ésszerűség alapján elővettem a B tervet, és elindultunk az Archeológiai múzeumba. Mindenképpen meg akartuk nézni, és szerencsére jóval közelebb volt, mint a tengerpart (akkoriban amúgy még nem működött a metró belvárosi szakasza, ma már a távolságok sokkal könnyebben legyőzhetőek). A múzeum úgyis órákig tartó programként volt tervezve, biztos voltam benne, hogy kihagyhatatlan, így kellemetlen időjárás esetén tökéletes választásnak bizonyult! Reméltem, hogy a továbbiakban a napfényes időt majd a szabadban tölthetjük, és így is lett! :-)
-
Természetesen míg sétáltunk a Via Duomón a múzeumhoz, addig is kaptunk némi képet Nápoly egyik, a Garibaldi tértől északra lévő arcáról. Valójában itt volt az ősi város..., de éppen ezért élhetetlenné vált, lebontották, és ma az egyik legmodernebb része Nápolynak. A Duomo és az utcák is komoly károkat szenvedtek a második világháborúban, így ez az utca nem tűnik ősréginek, hiszen újjá kellett építeni. De, mint a térképrészleten látható is, a főút eleganciája mögött olyan igazi nápolyi, olyan kicsit összevissza, olyan kicsit zsúfolt, olyan kedves.
-
-
-
Emlékezetem szerint nem volt ez akkor igazán tudatos útvonal választás, csak mentünk felfelé, és, ha már éppen arra jártunk, akkor meglátogattuk az útba eső és természetesen mindenképpen kihagyhatatlan Duomót. Az az út, amelyen az épület áll, Nápoly eléggé új része..., ahogyan többnyire maga a templom sem régi.
-
DUOMO DI SANTA MARIA ASSUNTA
-
-
A Duomo két ízben lett szinte teljesen átépítve, jelenlegi állapotában neogótikus külsőben díszeleg. Azt hiszem nem illik az utcához és Nápoly színekben dúskáló stílusához, de az illetékesek biztos tudták, miért ezt választották. Feltehetően pont azért, hogy "más" legyen.
-
-
-
A templom elsősorban San Gennaro püspök ott tartott véréről, és annak csodájáról híres. Azt mi nem láthattuk, meg van a csodának a maga ideje, de a templomot, ami igen szép, megcsodálhattuk. Nápolyban elképesztően sok templom van, és ami elég érdekes, sokat alig lehet észrevenni, úgy megbújnak az épületek között. Ez annál is érdekesebb, mert valójában az észrevehetetlenek az "igazi" nápolyi templomok, oda járnak szinte napi rendszerességgel a nápolyi hívők! Ebben a városban egészen különleges kultúrája van a vallásosságnak (ezt talán Márai Sándortól tudom, a San Gennaro vére kötelező olvasmány!), valójában az ott élő emberek találkahelye is a templom, miközben természetesen valószínűleg a Megváltóval is váltanak néhány bizalmas szót. A nápolyi emberek többségének életében szinte folyamatosan jelen vannak apró-cseprő bűnök, amiket ezen látogatások alkalmával napi szinten le lehet rendezni. Ám ez a gyönyörű templom sem tartozik a folyamatosan látogatott templomok közé, így többnyire üres. Ennek ellenére a legnagyobb szerepe van a nápolyi hitéletben, hiszen (legismertebben) itt mutatkozik meg évről évre kétszer is a "vér csodája"! Olyankor természetesen nápolyiak és zarándokok ezrei térnek be a templomba, hogy tanúi legyenek a csodának. De a hétköznapokon viszonylag üres, mint a képeimen is látható, szinte csak turisták keresik fel, akkor is, ha tudják, hogy nem láthatják a csodát. De már az is több a semminél, hogy az évente két alkalommal megismétlődő csoda helyszínét legalább láthatjuk..., és a templom szépsége okán is valóban megérdemli ezt a látogatást. Talán mások sem tudják, amit én tegnap olvastam Megyer József könyvében, hogy nem ez az egyetlen nápolyi templom, ahol hasonló csodák történnek, de ez az írásom nem a csodákról szól, hanem a városról :-)
--
Természetesen míg sétáltunk a Via Duomón a múzeumhoz, addig is kaptunk némi képet Nápoly egyik, a Garibaldi tértől északra lévő arcáról. Valójában itt volt az ősi város..., de éppen ezért élhetetlenné vált, lebontották, és ma az egyik legmodernebb része Nápolynak. A Duomo és az utcák is komoly károkat szenvedtek a második világháborúban, így ez az utca nem tűnik ősréginek, hiszen újjá kellett építeni. De, mint a térképrészleten látható is, a főút eleganciája mögött olyan igazi nápolyi, olyan kicsit összevissza, olyan kicsit zsúfolt, olyan kedves.
-
-
A fenti kép baloldalán van a Duomo, de azért is tettem fel ezt a képet, mert jobboldalon az a kis zöld kupola a Pio Monte della Misecordia kupolája. Elég nehéz a templom bejáratát megtalálni, de fontos, mert ott van "a" Caravaggio festmény, amit látni KELL! Mi oda csak később jutottunk el, de haza sem jöttünk volna látása nélkül!
-
-
Emlékezetem szerint nem volt ez akkor igazán tudatos útvonal választás, csak mentünk felfelé, és, ha már éppen arra jártunk, akkor meglátogattuk az útba eső és természetesen mindenképpen kihagyhatatlan Duomót. Az az út, amelyen az épület áll, Nápoly eléggé új része..., ahogyan többnyire maga a templom sem régi.
-
DUOMO DI SANTA MARIA ASSUNTA
-
A Duomo két ízben lett szinte teljesen átépítve, jelenlegi állapotában neogótikus külsőben díszeleg. Azt hiszem nem illik az utcához és Nápoly színekben dúskáló stílusához, de az illetékesek biztos tudták, miért ezt választották. Feltehetően pont azért, hogy "más" legyen.
-
-
A templom elsősorban San Gennaro püspök ott tartott véréről, és annak csodájáról híres. Azt mi nem láthattuk, meg van a csodának a maga ideje, de a templomot, ami igen szép, megcsodálhattuk. Nápolyban elképesztően sok templom van, és ami elég érdekes, sokat alig lehet észrevenni, úgy megbújnak az épületek között. Ez annál is érdekesebb, mert valójában az észrevehetetlenek az "igazi" nápolyi templomok, oda járnak szinte napi rendszerességgel a nápolyi hívők! Ebben a városban egészen különleges kultúrája van a vallásosságnak (ezt talán Márai Sándortól tudom, a San Gennaro vére kötelező olvasmány!), valójában az ott élő emberek találkahelye is a templom, miközben természetesen valószínűleg a Megváltóval is váltanak néhány bizalmas szót. A nápolyi emberek többségének életében szinte folyamatosan jelen vannak apró-cseprő bűnök, amiket ezen látogatások alkalmával napi szinten le lehet rendezni. Ám ez a gyönyörű templom sem tartozik a folyamatosan látogatott templomok közé, így többnyire üres. Ennek ellenére a legnagyobb szerepe van a nápolyi hitéletben, hiszen (legismertebben) itt mutatkozik meg évről évre kétszer is a "vér csodája"! Olyankor természetesen nápolyiak és zarándokok ezrei térnek be a templomba, hogy tanúi legyenek a csodának. De a hétköznapokon viszonylag üres, mint a képeimen is látható, szinte csak turisták keresik fel, akkor is, ha tudják, hogy nem láthatják a csodát. De már az is több a semminél, hogy az évente két alkalommal megismétlődő csoda helyszínét legalább láthatjuk..., és a templom szépsége okán is valóban megérdemli ezt a látogatást. Talán mások sem tudják, amit én tegnap olvastam Megyer József könyvében, hogy nem ez az egyetlen nápolyi templom, ahol hasonló csodák történnek, de ez az írásom nem a csodákról szól, hanem a városról :-)
Santa Restituta
Sajnos semmilyen előzetes információnk nem volt erről a kápolnáról, csak a padlója miatt gyanítottuk, hogy a díszes külső valójában elrejti a lényeget, amit így aztán nem is találtunk meg. VI. századi templom, a XIII. században újjáépítették. Tán a padló eredeti. Szép!
-ARCHEOLÓGIA MÚZEUM
-
A múzeum anyagáról tudtuk,
hogy páratlanul gazdag ókori leletekben, de a valóságban látni mindazt tényleg
döbbenetes élmény volt. Itt látható a lehető legtöbb művészeti alkotás, amit
Pompejiből és Herculaneumból sikerült megmenteni. Hogy előbb a múzeumot, utóbb az elpusztult városokat nézzük meg, gondolom lehetőség dolga..., nekünk szerencsénk volt, Pompejit már láttuk, Herculaneum másnap következett. És természetesen máshonnan származó ókori műremekek hosszú sorát is láthatjuk még itt, etruszk és görög csodákat.
-
--
Ha van valami, ami előtt akár órákat is elüldögélhetnénk, az Nagy Sándor és Dareosz perzsa király csatájának mozaik képe. Igaz, erősen megrongálódva, de ott van, saját szemünkkel láthatjuk. Szerencsére a két fővezér nek és Nagy Sándor híres lovának, Bukephalosznak a feje is szinte tökéletes állapotban van. Persze lehet, hogy erősen restaurálva láthatjuk. Az alsó nagy képen láthatjuk azt is, amit sajnos a mozaikon már nem látunk. A mozaik eredetileg Pompeiben volt egy palota padlómozaikjaként.
-
Nem gondolom, hogy bármihez magyarázatot kellene fűznöm, ha egyáltalán tudnék fűzni! Antik etruszk és római csodák. De annyit el kell mondanom, hogy amit itt megmutathatok, az nagyon-nagyon-nagyon kicsiny töredéke a látnivalóknak! Nem biztos, hogy illendő, de ha mindez még nem elég vonzóerő az épület megtekintésére, van itt egy csak 18 éven felüliek számára látogatható rész is..., mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mik láthatóak ott..., bár lehet néha a fantáziát is meghaladja. :-) Az ókori emberek minden lehetőségében szerették és élvezték az életet, sokak szerint ez is volt végül hanyatlásuk okozója.
-
-
Kitekintés a múzeum egyik felső ablakából a Piazza Cavour és a Via Foria irányába. Ez itt az "új" Nápoly..., tetszetős.
- 
Ez meg kilátás egy másik ablakból. Bevallom, már nem tudom, hogy melyik irányt mutatja, de ez is tetszetős tetszetős, és ez is Nápoly a magasból a magasról.
--
A város egyik legszebb, de szintén nem jellegzetesen nápolyi utcáján, a Via San Sebastianón mentünk vissza a szállásunkhoz. Igaz, már sötétedett, de azért valamennyi érzékelhető volt a fasorral díszített utcácska hangulatából. Többnyire zenéléssel kapcsolatos üzletek vannak itt, így állandó közönségének is többnyire van köze a zenéhez. Így a lányunknak is, aki fontosnak tartotta, hogy ezt is lássuk. Sejtettük, hogy ezen a napon még nem sokat láttunk az "igazi" Nápolyból, bár tényleg nagy kérdés, melyik is az igazi arca Nápolynak a sok lehetőség közül?!
Ezen hiába gondolkuzunk, de van két nappali képem is a Via San Sebastianóról, idebiggyesztem. Azért tán valamit üzen ez a nappal szinte kihalt utca. Lehet az üzletek is inkább este vannak nyitva.
-
MÁSODIK NAP
-
Ismét a város felső szakaszánál kezdtünk, részben nem véletlenül.
-
Ezek a fenti képek lehet, hogy meglepőek, mert szépnek ugye nem szépek!? Csak azoknak mond valamit, akik kedvelői Megyer Józsefnek, a magyar származású szerzetesnek. Mint írásom elején is meséltem, Megyer József az 1960-as években Itáliába költözött, és igen nagy tisztelője és ismerője lett az országnak. Bejárta szinte minden táját, városát, majd igen jelentős és szép ismereteit papírra vetette.
Ő lakott nápolyi tartózkodása alatt a Via Loffredi utolsó (vagy első) épületében. Nápolyról szóló könyvében érdekes részleteket ír az ottani élet szokásairól is, nem csak a művészetről, látványokról mesél. Számunkra ma már furcsa mindaz, amit a Via Foriáról ír, mert emlékeim szerint az egyik legtisztább és legrendszerezettebb utcája Nápolynak. Nem is "igazán" nápolyi utcának nézett ki, amikor arra jártam. Megyer József nem teketóriázott, azt írta, a város legpiszkosabb útja, ahol mindig térdig ér a szemét, ami nem maradt ott, azt elvitte a szél!. De ez a helyzet régen volt, sok átépítésen ment keresztül a környék, és időközben a térképen kutatva rájöttem, hogy minden valószínűség szerint lebonthatták azt a háztömböt is, amiben ő élt pár évet! Ha a keresésem helyes, akkor a mostani Madre múzeum lehet az egykori ház helyén. Megyer József nekünk, Olaszországért rajongóknak, nagyon sokat segített írásaival abban, hogy valamennyire megismerjük, és főleg hogy nagyon megszeressük az országot, és a többi mellett ezt a várost is. Műveit ma már sajnos csak antikváriumokban találhatjuk meg, pedig merem állítani, többet érnek, mint bármelyik modern útikönyv! Igaz, aktuális dolgok nincsenek benne, nem ír pl. pizzázókról, hiszen az ő életében még talán nem is voltak olyanok, majdnem mindent, amit evett a szegény nép, vagy otthon főzték, vagy az utcán árulták. Nagyon hosszan és nagy szeretettel, már-már szenvedéllyel ír az egyszerű nápolyi emberek életéről, ételeiről, köztük persze a pizzáról is. Ezek tapasztalati dolgok, de azon túl szinte elképzelni is nehéz, honnan vette írásainak igen komoly történelmi és művészet történeti anyagát, mert akkoriban ugye nem lehetett az még olyan egyszerű, mint mostanában.
- Na de hogy a mi utazásunkról is írjak..., maga a Madre, mint múzeum, nem nagyon érdekelt minket, de azt reméltük, hogy ott kapunk végre Artecardot, ám nem kaptunk az átépítés miatt. De volt egy komolyabb oka is, hogy ide mentünk, mégpedig az, hogy valamit tudtunk arról, hogy a nápolyi, de mégis magyar Donnaregina templom onnan közelíthető meg. Így is van, de sajnos akkor az átépítés miatt ez a tervünk sem valósult meg, ami miatt nagyon szomorú voltam! A homlokzatát sem láttuk, ez gondolom a mi hibánk, nem kerestük eléggé. Ma már látogatható a templom, és ahogy olvasom igazán nagyon szép lehet, és egy szelet magyarságból Itáliában.
- Ő lakott nápolyi tartózkodása alatt a Via Loffredi utolsó (vagy első) épületében. Nápolyról szóló könyvében érdekes részleteket ír az ottani élet szokásairól is, nem csak a művészetről, látványokról mesél. Számunkra ma már furcsa mindaz, amit a Via Foriáról ír, mert emlékeim szerint az egyik legtisztább és legrendszerezettebb utcája Nápolynak. Nem is "igazán" nápolyi utcának nézett ki, amikor arra jártam. Megyer József nem teketóriázott, azt írta, a város legpiszkosabb útja, ahol mindig térdig ér a szemét, ami nem maradt ott, azt elvitte a szél!. De ez a helyzet régen volt, sok átépítésen ment keresztül a környék, és időközben a térképen kutatva rájöttem, hogy minden valószínűség szerint lebonthatták azt a háztömböt is, amiben ő élt pár évet! Ha a keresésem helyes, akkor a mostani Madre múzeum lehet az egykori ház helyén. Megyer József nekünk, Olaszországért rajongóknak, nagyon sokat segített írásaival abban, hogy valamennyire megismerjük, és főleg hogy nagyon megszeressük az országot, és a többi mellett ezt a várost is. Műveit ma már sajnos csak antikváriumokban találhatjuk meg, pedig merem állítani, többet érnek, mint bármelyik modern útikönyv! Igaz, aktuális dolgok nincsenek benne, nem ír pl. pizzázókról, hiszen az ő életében még talán nem is voltak olyanok, majdnem mindent, amit evett a szegény nép, vagy otthon főzték, vagy az utcán árulták. Nagyon hosszan és nagy szeretettel, már-már szenvedéllyel ír az egyszerű nápolyi emberek életéről, ételeiről, köztük persze a pizzáról is. Ezek tapasztalati dolgok, de azon túl szinte elképzelni is nehéz, honnan vette írásainak igen komoly történelmi és művészet történeti anyagát, mert akkoriban ugye nem lehetett az még olyan egyszerű, mint mostanában.
- Na de hogy a mi utazásunkról is írjak..., maga a Madre, mint múzeum, nem nagyon érdekelt minket, de azt reméltük, hogy ott kapunk végre Artecardot, ám nem kaptunk az átépítés miatt. De volt egy komolyabb oka is, hogy ide mentünk, mégpedig az, hogy valamit tudtunk arról, hogy a nápolyi, de mégis magyar Donnaregina templom onnan közelíthető meg. Így is van, de sajnos akkor az átépítés miatt ez a tervünk sem valósult meg, ami miatt nagyon szomorú voltam! A homlokzatát sem láttuk, ez gondolom a mi hibánk, nem kerestük eléggé. Ma már látogatható a templom, és ahogy olvasom igazán nagyon szép lehet, és egy szelet magyarságból Itáliában.
-
A sok látnivaló közül az egyik a templomban, Mária királynő síremléke 7 gyermekével, márványva faragva.
-
És országunk jellegzetes Árpádsávjai a mennyezeten egy régi képen. A közelmúltban történt restaurációs munkák után bizonyára gyönyörű, és a mi nekünk, magyaroknak a legfontosabb, látogatható a templom.
-
Az eső szerencsénkre elállt éjszaka, így megkezdhettük a módszeres városfelfedezést. A fenti térkép részlet jobb alsó sarkában a Garibaldi téri építkezés látszik, onnan indultunk ismét észak felé. Nápoly történelmét nem lehet néhány sorban leírni, de hogy több évszázadig spanyolok uralkodtak benne, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek nyomait leginkább a Porta és Castello Capuana környékén fedezhetjük fel, majd feltehetően a "spanyol negyed" sem véletlenül kapta a nevét. A séta meg már azért is megéri, mert így jutunk el a város egyik legizgalmasabb környékére.
-
A Via Loffredin átsétálás után kezdetét vette a városkapunál (baloldali képeken) az aznapi városnézés. Persze tudtunk valamit a spanyolok egykori kormányzásáról, körbejártuk, megcsodáltuk székhelyüket, a következő képen látható Porta Capuanót, majd a Castello Capuanót..., de valószínűleg nem eleget csodáltuk ahhoz, hogy igazán lázba hozzon minket.
- 
Volt
valami, ami akkor és ott talán kicsit jobban vonzott minket, mégpedig a Castel
Capuanóval szemközt induló híres Via dei Tribunali. Igaz, vásárolgatni
nem volt szándékunk, de ebben a történetben azt hiszem nem is a vásárlás a
fontos, hanem maga a nézelődés az oly sokak számára fantasztikus
környezetben. Ez az, aminek egy annyira nem tájékozott ember gondolja Nápolyt! Pedig mennyire nincs igaza! Talán Róma vetekedhetne Nápoly sokszínűségével..., de az is csak talán!
- 
Mit is mondjak róla, a legendás Via dei Tribunaliról? Talán csak azt, hogy látni, érezni kell, hiszen olyan különleges errefelé az utcák hangulata, valóban talán az az "igazi Nápoly", és az az "igazi nápolyi utca". Üzletecske üzletecske hátán, talán a világon mindent meg lehet itt kapni, ami hasznos, vagy csak kis táskában elférő szuvenír! Mi azért nem sokat időztünk itt sem, hiszen annyi mindent kellett még látnunk, de kaptunk egy kellemes kis ízelítőt ebből a különleges nápolyi jellegzetességből is. Én nem tartozom az üzleteknél hosszan bámészkodó turisták közé, mindig hajt valami az új, izgalmasabbnak tűnő látványok felé, és a férjem sem igazán érdeklődött. Bekanyarodtunk hát hamarosan a Via San Gregorio Armenin, ..., na, az aztán szintén nem szenvedett hiányt emléktárgyakban! :-) De különleges épületekben sem!
Ez a Via San Gregorio Armeni köti össze a Via Tribulanit a Via San Biaggio dei Libraival..., tudom, kissé unalmas a sok utcanév, de jelen esetben ez nagyon fontos! Azért fontos, mert a San Biaggio dei Librai már része Nápoly talán legismertebb "utcájának", a Scappanapolinak! A Scappanapoli egy nápolyi fogalom, utcák sora, ami a térképén olyan, mintha vonalzóval kettévágták volna a várost. Magyarul "Szelő" utcának mondhatnánk, de mint írtam, mint utcanév nem létezik se olaszol, se magyarul. Balról jobbra Via Scura, Via Maddaleoni, Via Capitelli, Via Croce, Via San Biaggio, Piazetta Nilo, Via del Librai, Via Vicaria Vecchia utcák alkotják, de ha szóba kerül, mindenki tudja, hogy mi az, és hogy hol van, és senki nem nézi, hogy éppen melyik utcán van! Nincs turista, aki ne fordulna meg itt nápolyi látogatása során! Majd később még írok erről, nem csak mert érdekes, hanem mert sok itt a látnivaló.
- 
A fenti képen, melyet a San Elmóból készítettem, a Scappanapolinak sajnos csak egy részlete látható, ami felismerhető benne, az jobbra a Santa Chiara kissé kopottas harangtornya.
-
-
-
-
Nápolyban rengeteg templom van, közülük nagyon sok nem nyitja már ki a kapuit, és nagyon sok olyan kicsi templom is van, amiket csak a "törzsközönség" látogat, az "idegen" talán nem is ismeri fel kívülről templom mivoltát. De ezen a környéken szinte egymást érik az ismert és nyilvános templomok, ám olyan sok "idegen" látogatója valószínűleg egyiknek sincsen, mint a Santa Chiarának. 
Maga az igen egyszerű templombelső nemes XIII. századi értékeket
mondhat magáénak, de a látogatók többsége vélhetően elsősorban kolostorának világhíres kertje miatt keresi fel. Valamikor régen Nápoly
nemesi családjainak apáca sorsra ítélt lányai éltek ebben a kolostorban, de
most ferencesrendi szerzetesek a lakói.
-
Sokféle
legenda kering a kert különleges építményeiről, éppen ezért igazán
biztosat nem lehet tudni róluk. Bárki is készítette őket, nagy
valószínűséggel sokkal érdekesebbé és kellemessé tették a majolika díszítésű padok és oszlopok az ott élők életét. Minden pad,
minden oszlop más és más történetet "mesél", de nagy
valószínűséggel az apácák maguk is különböző történeteket szőttek maguknak
a különböző ábrákból. Akár azt is mondhatom, hogy a képek alapján ismerkedtek a való világgal, amitől el voltak zárva.
-
A kerengő és annak festett fala, az étkezőben berendezett "Betlehem múzeum" is inkább meleg nőiességet kölcsönöz a helynek, de ha jól tudom, ma már szerzetesek lakják. Az apácasors ideje lejárt, ma már csak akik önként választják ezt az életet, azok lesznek apácák. Ők meg nincsenek talán olyan sokan, mint a szerzetesek.
- 
-
A Piazza del Gesu a fenti térképrészleten, a Gesu Nuovonak, a jezsuiták különleges téglából épült templomának is helyet ad. A téren áll a obeliszk, a nagy zöld tető a Santa Chiara templom teteje, mellette a harangtorony..
-
-
A Gesu Nuovo templom különleges burkolata mögött fényűző barokk belső tér van, amit sajnos nem volt módunk megtekinteni. A téren egy pestistől védő három oldalú gúlán egy Mária szobor van.
- 
Sajnos a San Domenico Maggiore megtekintése is kimaradt, amit nagyon sajnálok, mert gondolom az érdekes külső izgalmas belső teret rejt. Mi, nem lévén hívők, a templomokat elsősorban tiszteletből és művészeti látványaik miatt látogatjuk, bizonyára izgalmas és szép, de kimaradt.
- SAN LORENZO MAGGIORE
-
Nem úgy a Nápoly egyik legizgalmasabb templomának tartott a San Lorenzo Maggiore..., de szép templomot rengeteget lehet látni..., ám azt, ami ez alatt a templom alatt van, azt csak itt láthatunk.
-
A fenti képeken a templom alatt lévő ókori piac képeit láthatjuk. Így persze nem olyan látványos, de ott lenni igazán érdekes volt. Képzeljük el, hogy egykor ez a piac is a felszínen volt..., aztán betakarta a láva. Bizonyára rengeteg csodálatos dolog van még ma is az újabb épületek alatt. A bal alsó képen a halárusok "pultjai" láthatóak, azért ferdék, hogy lecsurogjon a víz, a vér. Erről még nem írnak a régi útikönyvek, nem olyan régen tárták fel.
-
A templom gyönyörű és különleges kolostorát is érdemes körbejárni, megcsodálni. Különösen érdemes erre a fantasztikus mennyezeti freskóval rendelkező étkező terem.
- 
A Biblia történetei és szereplői dióhéjban igazán látványosak, sokáig el lehet nézegetni a különleges kis alkotásokat.
PIO MONTE DELLA MISERICORDIA
-
A Via Tribunaléről érhető el (Duomóhoz közel), és a szűk utcán kívülről szinte fényképezhetetlen a Pio Monte della
Misericordia templom mondhatni jelentéktelen külseje. Ezzel ellentétben belső terének kialakítása, kupolája, és festményei igazán kiérdemlik a csodálatunkat! Kupolája a bal
felső képen látható kívülről, az a kicsi zöld a Duomótól jobbra. Ha nem célzottan keresnénk, sosem találnánk rá! A misecordia szó irgalmasságot jelent, és
a templom gyönyörű freskói erről a cselekedetről szólnak.
- 
Azt gondolom, hogy akik ide ellátogatnak, általában nem sok időt fordítanak a többi festményre, mindenki Caravaggio főoltáron lévő alkotását keresi. Lehet, hogy nem az a legszebb, de minden bizonnyal ez a legizgalmasabb kép tán egész Nápolyban. Olyan alkotás, aminek nézésével nehéz betelni, és érdemes utána nézni a kép tartalmának is.
-
Egy nagyobbacska ugrással a Piazza della Carita egy meglehetősen modern épületekkel körülvett modern terén lehetünk, ami a fiatal egyetemisták kedvenc találkahelye.
-
A térrel szemben a Via Toledo túloldalán is van egy pici tér, azon valamivel túl volt az az épület, melyben a lányunk élt az alatt a félév alatt, amit Nápolyban töltött.
-
-
-
A térrel szemben a Via Toledo túloldalán is van egy pici tér, azon valamivel túl volt az az épület, melyben a lányunk élt az alatt a félév alatt, amit Nápolyban töltött.
-
-
-
Tettünk egy kis kitérőt, a második képen a fehér épület. Fel nem mentünk a lakásba, mert többedmagával élt ott, és nem akartuk mások nyugalmát zavarni (meg lehet a magunkét sem! :-) Az épület tulajdonképpen a nem kicsit hírhedt Spanyol negyed legszélén volt, így nem rendelkezett azzal a zsúfoltsággal és rossz hírrel, ami többnyire a negyedet jellemezte.-
-
Igen, ez itt fenn már a via Roma, de ma is használatos az egykori spanyol uralomból itt maradt via Toledo elnevezés is. Amikor ezt a képet készítettem még nem tudtam, hogy Nápolyban a sétálásnak, vagy más szóval korzózásnak mekkora hagyománya van. Ennek a szórakozásnak egyik legkedveltebb színtere a via Roma, de ezen a képen azt hiszem, hogy még inkább turisták sétálgatnak. Az igazi nápolyiak korzózásának ideje kora este van, azt is alkalmam volt később tapasztalni fenn a Vomerón, és bevallom, akkor még nem értettem, mi okból mászkál ott az a sok ember látszólag céltalanul! :-) De most maradjunk a via Román, melynek mindkét oldalán elegáns épületek sorakoznak, de komoly érdekesség, hogy az egyik oldal a belvárost határolja, a másik pedig a híres, hírhedt spanyol negyedet.
A via Roma Nápoly talán legelegánsabb útja, autóforgalom természetesen nincs, de villamos talán jár rajta, csendesen, óvatosan. Minket akkor azért jobban érdekelt ennél az, ahová juttatott.
-
GALLERIA UMBERTO
-
-
A gyönyörű építmény a milánói csarnok hatására épült, igazán látványos, de sajnos, akárcsak a milánói, már nem tölti be azt a szerepet, ami eredetileg a rendeltetése volt, vagyis nincs benne sok fényes üzlet. Az építmény közepén lévő kupola alatt a padlón egy nagy körben minden állatjegy mozaikból kirakott mását lehet látni. Szép és érdekes, és mert a lányaim mindhárman oroszlán jegyben születtek, ezt megörökítettem!
-
PIAZZA TRIESTE E TRENTO
-
-
Ez a viszonylag szűkös terjedelmű tér a tipikus nápolyi épületeivel és szép szökőkútjával egy kis lélegzetvételnyi nyugalomnak tűnik a látnivalók forgatagában. Néhány lépés innen, és a város talán legérdekesebb terére érünk, oda, ahol egykor a város uralkodóinak és zsarnokainak élete zajlott.
-
PIAZZA PLEBISCITO
--
PIAZZA TRIESTE E TRENTO
-
Ez a viszonylag szűkös terjedelmű tér a tipikus nápolyi épületeivel és szép szökőkútjával egy kis lélegzetvételnyi nyugalomnak tűnik a látnivalók forgatagában. Néhány lépés innen, és a város talán legérdekesebb terére érünk, oda, ahol egykor a város uralkodóinak és zsarnokainak élete zajlott.
-
PIAZZA PLEBISCITO
A tér és fontos épületei madártávlatból láthatóak, balra Basilica san Francesco di Paola, a tér, majd a Királyi palota. Sajnos mi nem láthattuk a teret fenntről, és nem láthattuk ilyen szép üresen sem, mint a fenti képen van, mert valami rendezvényre készültek.
-
-
A Királyi palota homlokzata a térre néz, ma múzeumként funkcionál. Erre sajnos nekünk nem volt időnk, de végre Artecardot tudtunk itt venni. Gyakran változtatják ezen bérletszerűségek küllemét, tartalmát, de általában megéri megvásárolni, mert sok kedvezményt ad és utazásra is feljogosít.
--
A Királyi palota homlokzata a térre néz, ma múzeumként funkcionál. Erre sajnos nekünk nem volt időnk, de végre Artecardot tudtunk itt venni. Gyakran változtatják ezen bérletszerűségek küllemét, tartalmát, de általában megéri megvásárolni, mert sok kedvezményt ad és utazásra is feljogosít.
BASILICA SAN FRANCESCO di PAOLA
-
-
A templomot azonban természetesen megnéztük, megcsodáltuk. Érdekes volt látni benne a római Pantheon jellegzetességeit, de azért nem varázsolt el minket annyira, mint a "nagytestvér". Nem sugározhatott belőle az évezredek szelleme és patinája.
-
Úgy emlékszem, ekkorra aztán már különben is nagyon fogyott a türelmünk, már nem nagyon érdekelt minket semmi, csak a tenger, ami végre látható, sőt, elérhető távolságban volt tőlünk! Tengert látni mindig öröm, de talán a nápolyi öböl, a Vezuv és a távoli szigetek látványa a legkevésbé fogékony szíveket is meglágyítja!
- 
Mi azon szerencsések közé tartoztunk, akik látták már ezt a tájat, átutaztunk már Nápolyon sok évvel korábban, de ez most egészen más volt! Akkor csak átutazói, de most, igaz nem túl sokáig, de lakói voltunk a városnak, mintha az jogokkal is felruházott volna minket! Fényképezési jogokkal mindenképpen, mert így nem kellett az autóból ki, be ugrálnom! :-)
-
A tengerparton hosszan elegáns szállodák sorakoznak, és akkor még csak nem is sejtettük, hogy mit takarnak! Pedig akár innen is látható, csak hát a büszke és kis erszényű turista direkt a tenger felé fordítja a fejét! Arról, hogy mit láthatna a palotáknak tűnő szállodák mögött, majd a következő nap mesélek, hiszen mi is csak akkor tudtuk meg.
- 
Fenn a dombon magasodik a város fölé a San Marco kolostor, melynek látása az egyik legfontosabb tervem volt, ám sajnos nem sikerült ezt a tervet megvalósítanom. Ez, egyebek között, fontos szerepet tölt be azon gondolataimban, hogy Nápolyt még látnom kellene!
-HERCULANEUM
-
Részben azért jöttünk ide, hogy végre lássuk a tengert, de a fő célunk aznap mégiscsak a villamos volt, amire felszállva mehettünk a ... megállóig, majd onnan HÉV félével tovább Herculaneumba. Az idő, ahogy a képeken is látszik, aznap már nagyszerű volt, kiválóan alkalmas a kirándulásra.
-
Akik egy napnál többet szánnak Nápolyra, többnyire ellátogatnak Herculaneumba. Mi is így tettünk, kíváncsiak voltunk rá. Néhány évvel korábban megjártuk Pompejit, de alapvetően a két helyben csak a pusztulásuk kiváltó tényezője, a Vezuv kitörése és ideje közös. Míg Pompejit a láva, addig Herculaneumot a tenger és az iszap pusztította el. De az utókor szerencséjére nem teljesen, csak végzetesen.
-
Leszállva a HÉV szerű vonatról nyílegyenes út vezet minket a romterületre. Ott azért kell kicsit bóklászni, míg eljutunk a "városba". Eleinte fentről látjuk a "várost", mert hát történt, ami történt 79 augusztus 24.-én..., a következő link sok mindent elmesél nekünk Herculaneum egykori életéről, pusztulásáról és megtalálásáról.
-
-
Hihetetlenül érdekes, ahogyan a mai Rasina nevű város épületei jóval magasabban vannak, mint az egykori város. Resina építésekor találtak rá a korábban teljesen betemett városra, és ez a felfedezés tette lehetővé, hogy ma megcsodálhassuk az ókor egyik csodáját.
-
-
Hihetetlenül érdekes, ahogyan a mai Rasina nevű város épületei jóval magasabban vannak, mint az egykori város. Resina építésekor találtak rá a korábban teljesen betemett városra, és ez a felfedezés tette lehetővé, hogy ma megcsodálhassuk az ókor egyik csodáját.
-
-
A fenti képen a szörnyű tragédia egyik legkülönösebb helyszíne látható. A korábban feltett linkben elmondják, hogy az ott élő emberek sokasága a fürdőházakba menekült, és ott érte őket utol a halál. A csontok, vagy legalábbis valamennyi csont, ma is látható a rács mögött.
-
Ha összehasonlítást kellene tennem a két ókori romváros, Pompeji és Herculaneum között, akkor talán az kb. 10:4 lenne Pompeji javára, de természetesen örülök, hogy láthattam mindkettőt. Pompeji egy igazi nagyváros, Herculaneum meg egy kis nyaralótelep volt a gazdag, de nem a leggazdagabb római réteg számára. Közös bennük csupán a Vezuv okozta pusztítás és halál, de még az sem volt egyforma.
-CASTEL NUOVO
-
-
Nem jártuk be az épületet, csupán az udvarra mentünk be, így sokat nem tudok mondani róla. Legfőbb érdekessége bizonyára most is ez a gyönyörű reneszánsz bejárata.
- CASTEL DELL'OVO
-
Visszaérve Nápolyba meglehetősen borús idő fogadott minket kora este, de minden percet ki akartunk használni, na meg nagyon vágytunk is élvezni kicsit a tenger közelségét. A "Tojásvár" erre tökéletes alkalom volt, nem annyira érdekessége miatt, mint inkább a város látványa miatt. Abban a különös, borús, de mégis kecsegtető késő délutáni fényben először láttuk a tenger felől a várost! Számomra nagyon maradandó élmény volt, főleg az, ahogyan itt-ott átsütött a felhők között a már lefelé menő nap, reményt adva arra, hogy másnap ismét szép időnk lesz.
-
Nápoly legősibb magja az, amit itt láttunk, persze képzeletben sok mindent ki kell törölni, főként a vár kikötőjében lévő jachtokat, aztán a part menti szállodákat, hogy a múltban érezzük magunkat! Ami igazán az ősi Nápoly része volt, az maga a Tojásvár, és a szállodák mögött az a kis barnás domb, a Pizzofalcone, amit majd később közelebbről is megmutathatok!
- 
-
Nagyban is ideteszem ezt a csempékre festett látképet (nagyítható kattintással), ilyesféle volt Nápoly városa a középkorban. Szinte érthetetlen, hogy hogyan engedhették meg néhány unalmasan modern és jelentéktelen épület felhúzását ebben a fantasztikus látképben!
-
Én biztos vagyok benne, hogy a szürkeség ellenére ekkor szerettem bele a városba, annyira szép volt így, hogy éppen csak néhány fénysugár tudott áttörni a felhőkön. Ezek a fénysugarak azonban nem a város átlagos arcát, hanem valami sokkal reménykeltőbbet mutattak. Ekkor volt az a pillanat, amikor megéreztem, hogy ez a város már örökre beférkőzött a szívembe! Nem elvakítani, összezavarni akart a színességével, hanem megnyugtatni. Ugyanakkor az a kis fénysugár a vízen reményt adott a másnapi kellemes időhöz is. Fontos volt ez a remény, mert eztán többnyire csak szabadtéri programjaink voltak.
-HARMADIK NAP
-
Részletes tervvel kezdtük ezt a napot is, Nápoly egy néhány napos turistának túl nagy vállalkozás ahhoz, hogy ne készülnénk fel rá alaposan, formailag és tartalmilag egyaránt. El kellett mennünk ismét a Spaccanapoli felé, a San Severo kápolnába. Az épület, ami a San Domenico templom közelében található, tele volt emberekkel, leginkább csak a mennyezetet lehetett látni, de ott is volt mit nézni. Elképesztően sok gyönyörű szobor volt a relatív kis teremben, mindegyik a Severo család egy-egy tagjának síremlékét díszítendő. De szinte mindenki a közepén elhelyezett Fátyolozott Krisztusra volt kíváncsi! Fényképezni természetesen nem szabadott, de ha lehetett volna, talán akkor sem fényképeztem volna. A fenti képet a kápolnáról egy David Sivyer nevű fényképész készítette. Jobb oldalon lenn van az a szobor, ami miatt annyian ellátogatnak ide. Tényleg hihetetlenül szép maga a halott Krisztus szobra is, de valóban a kőből készült, mégis tökéletesen áttetsző fátyol itt az igazi különlegesség! Az, hogy a helyiség mennyire volt túldíszített, az messze nem látszik annyira a képen, mint érződik a valóságban. Az emlékeimben legalábbis úgy él, hogy szinte nincs egy négyzetcenti üres hely a falakon, és rengeteg szobor van mindenhol, de lehet ez az érzés csak a rengeteg nézelődő ember miatt maradt bennem. Akárhogyan is, a Fátyolos Krisztus olyasvalami, amit mindenkinek látnia kellene, aki Nápolyban megfordul! És nézik is rengetegen, ehhez a népszerűséghez mérik a belépőjegy árát, ami, ha jól emlékszem, 8 euró volt.
-
A nap további részében csak szabadtéri programjaink voltak, először is felszálltunk a Metróra, és elmentünk Posillipo felé, mert a nap főterve annak besétálása volt. Így utólag talán túl nagy, túl fárasztó és részben értelmetlen volt ez a séta, de azért kellemesen éreztük magunkat. Itt élt valamikor Márai Sándor több évtizeden át, itt is halt meg, de azoknak az épületnek, melyek akkoriban itt álltak, ma már nyomuk sincsen. Valahova akasztva állítólag van egy tábla, ami jelzi, hogy hol volt az az otthon. de ha elolvassuk a San Gennaro vére című művét, akkor a képzeletünk is sokat segíthet.
-
A városnak az a kerülete, ahonnan indultunk a Posillipóra, a Mergellina, igen jelentős szerepet játszik a nápolyi kultúrában. Ezen túl innen csodálatosan tárul fel előttünk a nápolyi öböl, hátterében a Vezuvval.
-
-
Metróval érkeztünk a Piedigrotta megállóba, kicsit körbenéztünk, a látvány itt is színes és érdekes volt, mint szinte mindenhol Nápolyban. A fenti montázs első képén a Galleria di Posillipo ez esetben egy alagút,
ami átvezet a hegy alatt. Ma már nem használják közlekedésre, mellette
van másik, újabb alagút, amiben átvisz a villamos Solfatara felé. Talán gyalogosan lehet a régiben is közlekedni.
-
-
-
-
Miután megtekintettük innen is a várost, felsétáltunk a Vergiliano parkba, ahol, a legenda szerint Vergilius egykori temetkezési helye van. Való igaz, hogy járt Nápolyban, de szülővárosában, Mantovában is van egy sírja. Az biztos, hogy amit itt a sírjának mondanak, az teljesen üres, de hogy a maradványai hol vannak, az máig rejtélynek tűnik, mert egyáltalán nem biztos az sem, hogy Mantovában.
--
-
Miután megtekintettük innen is a várost, felsétáltunk a Vergiliano parkba, ahol, a legenda szerint Vergilius egykori temetkezési helye van. Való igaz, hogy járt Nápolyban, de szülővárosában, Mantovában is van egy sírja. Az biztos, hogy amit itt a sírjának mondanak, az teljesen üres, de hogy a maradványai hol vannak, az máig rejtélynek tűnik, mert egyáltalán nem biztos az sem, hogy Mantovában.
Ha valaki azt reméli, hogy a Posillipo félszigeten könnyedén megtalálja Márai Sándor nyomait, az rosszul gondolja. Igaz, valahol van egy tábla talán egy
kerítésre rakva (ha jól tudom magyarok által), amin az áll, hogy valahol ott élt, amíg állt a régi ház..., de én nem találtam. igaz, akkor még nem tudván róla, nem is kerestem.
A félsziget az ő idejében meglehetősen nyomorúságos része volt Nápolynak, míg ma már szebbnél szebb, elegánsnál elegánsabb épületekben élnek itt kimondottan a tehetősebb emberek. De azt hiszem, hogy amit ők látnak az ablakaikból, amikor a Vezuv felé néznek, az nem sokat változott Márai ottléte óta!
-A félsziget az ő idejében meglehetősen nyomorúságos része volt Nápolynak, míg ma már szebbnél szebb, elegánsnál elegánsabb épületekben élnek itt kimondottan a tehetősebb emberek. De azt hiszem, hogy amit ők látnak az ablakaikból, amikor a Vezuv felé néznek, az nem sokat változott Márai ottléte óta!
Érdekes környék ma már 90 % -ban modern épületekkel, a belsőbb részeken társasházakkal, a Vezuv felé kilátással bíró részeken már elegáns villákkal, de szállodák és valószínűleg luxus kategóriájú társasházak is vannak arrafelé. Azok, akik Nápolyban a tengerparton strandolni szeretnének, többnyire ide jönnek, itt elfogadhatóan tiszta a víz és nincs hajóforgalom.
-
Igen érdekes az a part menti sáv, amit egy hatalmas támfal választ el a félsziget magasabban lévő részeitől. Feltételezem, hogy nem olcsók itt az ingatlanárak. Jól elfáradtunk a nagy sétától, és még nagyon messze volt a nap vége!
- 
Metróra szállva, ami ezen a szakaszon nem a föld alatt ment, hamarosan utazásunk következő célpontjának közelébe jutottunk, de a metrótól még egy busszal is kellett felfelé mennünk a Pozzuoliban lévő Solfatara területéhez. Akinek sok ideje van, az felmegy a Vezuvra és elmegy Solfatarába is, az így láthat egy alvó vulkáni hegyet, majd láthat egy vulkáni jelenségeket mutató sík területet is. Nekünk csak az egyikre volt időnk, és ígéretesebbnek tűnt az utóbbit megnézni, mint egy alvó krátert. Itt legalább éreztünk egy kis kénszagot, láttunk kéntől sárga köveket. És láttunk, meg szagoltunk fortyogó iszapot..., érdekes volt, az kétségtelen..., de most kicsit más gondolatok jutnak eszembe, amióta egy kisfiú halálát lelte itt néhány éve. Bár amennyi halált magáénak mondhat a Vezuv...! :-(
- 
-
De ami aztán jött, az viszont nagyon bosszantó és szomorú volt számomra, mert későn érkeztünk a San Elmo várhoz, már nem engedtek be. A vár alatti utca szintjéről azért lehetett csinálni szép képeket Nápoly észak, észak-kelet felé eső területeiről, de ez nem igazán vígasztalt meg engem!
-
NEGYEDIK NAP
-
Az eredeti elképzelés az volt, hogy három napot leszünk Nápolyban, majd egy napra elmegyünk Amalfiba, és onnan megjárjuk az Istenek ösvényét, ami egy csodálatos út Amalfi és Positano között. Végül másként döntöttünk, vagyis inkább én döntöttem, mert éreztem, hogy nekem még dolgom van Nápolyban, nem mehetek el onnan holmi sétálás miatt..., még akkor sem, ha az Amalfinál kezdődik és Positanónál végződik! Igaz, előző nap alaposan ki is sétáltam magam, de elsősorban nem a fáradtság befolyásolt, hiszen így is egész nap gyalogoltunk! Ám végül bizton állíthatom, hogy utazásunk egyik legnagyszerűbb napja volt ez, így aztán igazán nagyon örültem, örülök, hogy maradtunk! Nápoly anélkül a nap nélkül messze nem hagyott volna bennünk annyi szép emlékeket, mint amennyit kaptunk tőle!
-
-
Ezt az ajándék napot az Amadeo metrómegállónál kezdtük, már ott kiszállni is szédítő élmény volt. A házak balra nézve körben tornyosultak fölénk..., de nagyon szívesen beköltöztem volna ödafenn az egyik lakásba! Oké, hogy az már nem az ősi Nápoly, de akkor is döbbenetes..., és milyen lehet onnan a kilátás!!!?
Jobbra figyelve viszont a tengerpart felé vezettek a lejtős utcák, hogy mikor épültek, azt nem tudom, de se nem látszottak újnak, se nem nagyon réginek. A végükön ott csillogott a tenger! De akkor mi még nem kívánkoztunk a tengerhez..., igazából nappali tervünk nem nagyon volt, a késő délutánra vágyakoztam! De azért reméltük, hogy unatkozni nem fogunk! Hát bizton állíthatom, hogy reményem bevált, nem unatkoztunk! Sőt!
Utcák, kertek, templomok..., egy közös van bennük:mind Nápolyban volt! Mentünk, mentünk egy balra vezető utcán, aztán egy másikon..., nézelődtünk, de igazán célunk nem volt más, mint még élvezni a létet Nápolyban.
-
A Piazza Martiri után egy érdekes kis fasort láttunk, kíváncsiak lettünk, hová is vezet..., elindultunk rajta, és a Strada Chiajára értünk.
-
-
-
-
-
Nem is tudom, hogy hogyan érzékeltessem azt a
fantasztikus helyet! Minden más volt, mint amit valaha is városban, vagy bárhol máshol érzékeltünk. Csak gyalogos forgalom volt az utcában, ami tulajdonképpen leginkább egy hatalmas csarnok hangulatát adta. A faltól falig kövezett úton nem jártak autók, nem voltak növények, az épületek földszintjeit mindenhol üzletek foglalták el, és a hanghatás is pont olyan volt, mintha egy hatalmas csarnokban lettünk volna. De talán a legérdekesebb a keresztutcákba betekintés volt, ahogyan az épületek szaladtak felfelé, és ahogyan az utcák végén egy nagy zöld terület után látszottak a jóval magasabban lévő épületek. Számomra tényleg varázslatos volt a hangulat.
(nem részemről hiba, hogy néha nem végződnek mindig rendesen a sorok, egyszerűen nem találok magyarázatot rá!)
fantasztikus helyet! Minden más volt, mint amit valaha is városban, vagy bárhol máshol érzékeltünk. Csak gyalogos forgalom volt az utcában, ami tulajdonképpen leginkább egy hatalmas csarnok hangulatát adta. A faltól falig kövezett úton nem jártak autók, nem voltak növények, az épületek földszintjeit mindenhol üzletek foglalták el, és a hanghatás is pont olyan volt, mintha egy hatalmas csarnokban lettünk volna. De talán a legérdekesebb a keresztutcákba betekintés volt, ahogyan az épületek szaladtak felfelé, és ahogyan az utcák végén egy nagy zöld terület után látszottak a jóval magasabban lévő épületek. Számomra tényleg varázslatos volt a hangulat.
(nem részemről hiba, hogy néha nem végződnek mindig rendesen a sorok, egyszerűen nem találok magyarázatot rá!)
-
Ekkor már tényleg nem nagyon tudtuk, hogy valójában hol és merre járunk, de tőlünk nem messze felismerni véltem olyan épületeket, amiket korábban a Tojásvárból fényképeztem. Például a fenti képen középen látható a kis fehér kupolás épület..., attól jobbra meg az az út, ami a későbbiekben lesz látható közelről a képeimen. Talán volt valami kis jelképes kerítés az út mentén, de az nem állíthatott meg minket! Nem volt könnyű a terep, olyan utakat jártunk be, amik majdhogynem járhatatlanok voltak, de megérte, mert nagy élményt jelentett, hogy közelről láthattuk azokat az épületeket, amiket korábban távolról csodáltunk.
-
Ezután elkezdtünk leereszkedni a domboldalon, és akkor aztán egy még sokkal izgalmasabb és sokkal különlegesebb helyre kerültünk. Ez a hely a Pizzofalcone domb volt a régmúlt halászainak falba vájt otthonaival!
-
Az egész terület nem sok, de annál izgalmasabb és hihetetlenebb! Bevallom, soha nem olvastam erről a területről, képeket sem láttam róla! Mondjuk megértem, ez itt egy védett zóna lehet, nem a turistahadak útvonala. Most kicsit el is fog a kétség, helyes-e, ha felhívom rá a figyelmet, de az a pár későbbi magyar utazó, aki talán elmegy oda, biztosan nem fog gondot okozni! :-) És tiltani nem tiltotta senki és semmi, hogy ott mászkáljunk és fényképezzünk! Azért igyekeztem diszkrét lenni a fényképezéssel, de meg kellett örökítenem ezt a különlegességet!
-
-
-
-
Némely barlangszerűségben még most is élnek, kis portájuk szépen kifestve és növényekkel díszítve. De csak most látom a képeken, hogy légkondi van felszerelve a falakra..., lehet nem is nápolyi halászok élnek bennük, hanem egzotikus hangulatra, de kényelemre is vágyó utazók bérlik őket horribilis árakon???
-
-
Az út meg aztán igazán izgalmas lehetett a hajtűkanyarokkal, de gyalogosan sétálva is élményszerű volt!
- 
-
Az bizonyos, hogy nápolyi utazásunknak csúcspontja ez a pár óra volt! Itt fent azok a barlanglakások..., aztán jött egy sáv ultramodern szállodákkal, és utána jött a tenger a Tojásvárral, mely előtt a halászok kikötője volt egykoron. Olyan volt ez az egész, akár egy időutazás.
(Igazán nagy szerencseként értékelem, hogy maradtunk Nápolyban, mert enélkül a délelőtt nélkül az emlékeink meg sem közelítenék azt az élményt, amiben részünk volt. Az estéről meg ne is szóljak..., de annak is eljön az ideje hamarosan!)
-
De igen messze volt még a nap vége, sokára jött (részben volna) csak az, ami miatt elsősorban maradni akartam aznap Nápolyban, vagyis a San Marco kolostor és a Vomero a várral..., de ezt az élményt a késő délutáni fényekben kívántuk megélni. Kicsit talán fáradtak is voltunk, és a sok izgalom után valami nyugodtabb tevékenységre vágyva eldöntöttük, hogy felkeressük Nápoly híres akváriumát. Arra, hogy valaha is a saját szemünkkel lássuk a tenger mélyét, nem sok esély látszódott, de kíváncsiak voltunk, milyenek is az errefelé honos tengeri szörnyek. Másnap várt minket a hajóút Capriba..., legalább valami képet kaphattunk arról, mík felett úszik is a hajónk. Hát messze nem olyan nagy és nem olyan modern ez az Akvárium, mint a genovai, de legalább olyan híres, nert a maga nemében egyedülálló. Talán nem akváraumainak sokasága és nagysága, hanem a benne folyó kutatási munkák miatt. Ahhoz, hogy oda eljussunk, nem túl nagy sétát kellett tennünk, hiszen a Villa Communale nevezetű park a tengerparti szállodasor mellett kezdődött, az Akvárium meg abban a parkban volt
-
-
Ez idáig a parkban nem időztünk, legfeljebb bekukkantottunk, de ekkor végre körbenézhettünk. Bizonyára kicsit szakértőbb szemmel több érdekességet fedezhettünk volna fel, de így most maradt csak a gyönyörködés élvezete mind a parkban, mind az Akváriumban.
-
-
-
Volt ennél több látnivaló is, de spórolnom kellett a gépem energiájával az esi csodához!
-
Bevallom, már nagyon vártam, hogy eljöjjön a késő délután, és végre feljussak Nápoly második csúcsára, ha már a Vezuvra nem volt időnk! De a választás nem volt kérdéses számunkra, ide kellett jönni! Talán a Várnál is nagyobb vágyam volt a San Martino kolostor kiállításának megtekintése, és a kertjében sétálás. Valamiért oda már nagyon régóta vágytam..., de minden mégsem sikerülhet..., aznap is zárva volt :-(
-
Miután nagynehezen túljutottam a csalódásomon, jöhetett végre Sant Elmo vára! Kívülről előző nap már láthattuk, de akkor bánatomban nem is fénylépeztem le. Igen monumentális építmény, az biztos!
-
Bevallom, maga a vár nem igazán hagyott bennem maradandó emléket, nem is azért mentünk, hanem a várható kilátásért! Hát ebben nem is csalódtunk, az biztos! Az idő szebb nem is lehetett volna, a zárt kolostor ellenére megérte, bőven megérte, hogy ezt a napot is Nápolyban töltöttük!
-
Amire annyira vártam, a San Martino kolostor látásából sajnos csak ennyi jutott nekem, ismét zárva találtuk:-( Szomorkodtam kicsit, de ennyi gyönyörűség láttán képes voltam túltenni magam a csalódottságomon!
Hát nézzétek a képeket, azt hiszem nem kell kommentár! Oké, kicsit zsúfolt, de éppen ez benne a legizgalmasabb! Szerintem nincs a világon ennél szebb város (na jó, talán Budapest!)!
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Férjem meg akarta várni a naplementét a vár tetején, de én úgy éreztem, hogy igazán kigyönyörködtem, megtettem a magamét a fényképezést illetően is, így még inkább sétálni akartam egy kicsit itt a vár alatti részen, a Mergellinán. Sok időm, nem volt, de ami volt, azt kihasználtam.
-
MERGELLINA
-
Ez a környék Nápoly Rózsadombja, aki itt él, már bizonyára biztonságosabban és nyugodtabban él, mint a "lentiek". Sok időm nem volt, de "jártam itt is".
-
-
-
-
-
Itt már nem csodálkoztam a korzózó embereken, de sajnos nem sokat korzózhattam velük, mert esteledett, és még volt dolgunk. A Piazza Toledót már majdnem esti fényben, de azért sikerült meglátnom, aztán siettem a találkozónkra.
-
-
Utolsó teljes nápolyi napunkat egy másik nagyhírű pizzázóban zártuk a lányunkkal, ha jól emlékszem, a Sordellóban, ami talán valahol a Piazza Gesu környékén van. Komoly vetélytársa a Da Michelének, itt is hosszú sort kellett állni..., de, gondolva a nem csak autentikus nápolyi pizza kedvelőire is, itt mindenféle dolgokkal terhelt pizzák is voltak az étlapon. Úgy tűnik másra is van igény, pl. én sem tagadtam meg magamtól a gombás, sonkás eledelt. Jól is laktam.
Másnap reggel csomagolás, hajózás Capriba, azokról az élményekről már megírtam az emlékeimet.
-
-
Azt még itt is le kell írnom (a Capris bejegyzésemben is leírtam), hogy Capriban lehetett volna még néhány óránk, de annyira vágytam egy kicsit barangolni még Nápolyban, hogy..., hogy szinte magam sem hiszem, hogy mennyire! Ha jól emlékszem, a már korábban megírt Capris emlékeimnél írtam is arról, hogyan figyeltem az órát Capri főterén! Hogyan aggódtam, hogy a férjem időben megjöjjön ahhoz, hogy még legalább egy órácskánk legyen Nápolyban a minket Rómába vivő vonatunk indulásáig.
-
-
És igen, volt még időnk kicsit sétálgatni Nápolyban a lányunkkal..., talán nem a legautentikusabb helyeken, inkább nem is mutatom őket. Alapjában véve mindegy is volt, hogy hol vagyunk, a lényeg az volt, hogy még egy kicsit Nápolyban..., és talán igen, talán szempont volt, hogy mindent Nápolyban újraélni nem lehet egy óra alatt, hát lássunk valami újat! Ez sikerült!
-
Ez volt életünk leghosszabb, legtartalmasabb, legérdekesebb, és minden bizonnyal legdrágább utazása..., Nápoly, Capri, Róma..., annyi élménnyel, ami kitarthat nekünk már életünk végéig! :-) De talán várt még ránk néhány kisebb-nagyobb kaland!
--
MERGELLINA
-
Ez a környék Nápoly Rózsadombja, aki itt él, már bizonyára biztonságosabban és nyugodtabban él, mint a "lentiek". Sok időm nem volt, de "jártam itt is".
-
Itt már nem csodálkoztam a korzózó embereken, de sajnos nem sokat korzózhattam velük, mert esteledett, és még volt dolgunk. A Piazza Toledót már majdnem esti fényben, de azért sikerült meglátnom, aztán siettem a találkozónkra.
-
Utolsó teljes nápolyi napunkat egy másik nagyhírű pizzázóban zártuk a lányunkkal, ha jól emlékszem, a Sordellóban, ami talán valahol a Piazza Gesu környékén van. Komoly vetélytársa a Da Michelének, itt is hosszú sort kellett állni..., de, gondolva a nem csak autentikus nápolyi pizza kedvelőire is, itt mindenféle dolgokkal terhelt pizzák is voltak az étlapon. Úgy tűnik másra is van igény, pl. én sem tagadtam meg magamtól a gombás, sonkás eledelt. Jól is laktam.
Másnap reggel csomagolás, hajózás Capriba, azokról az élményekről már megírtam az emlékeimet.
-
Azt még itt is le kell írnom (a Capris bejegyzésemben is leírtam), hogy Capriban lehetett volna még néhány óránk, de annyira vágytam egy kicsit barangolni még Nápolyban, hogy..., hogy szinte magam sem hiszem, hogy mennyire! Ha jól emlékszem, a már korábban megírt Capris emlékeimnél írtam is arról, hogyan figyeltem az órát Capri főterén! Hogyan aggódtam, hogy a férjem időben megjöjjön ahhoz, hogy még legalább egy órácskánk legyen Nápolyban a minket Rómába vivő vonatunk indulásáig.
-
És igen, volt még időnk kicsit sétálgatni Nápolyban a lányunkkal..., talán nem a legautentikusabb helyeken, inkább nem is mutatom őket. Alapjában véve mindegy is volt, hogy hol vagyunk, a lényeg az volt, hogy még egy kicsit Nápolyban..., és talán igen, talán szempont volt, hogy mindent Nápolyban újraélni nem lehet egy óra alatt, hát lássunk valami újat! Ez sikerült!
-
Ez volt életünk leghosszabb, legtartalmasabb, legérdekesebb, és minden bizonnyal legdrágább utazása..., Nápoly, Capri, Róma..., annyi élménnyel, ami kitarthat nekünk már életünk végéig! :-) De talán várt még ránk néhány kisebb-nagyobb kaland!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése